Bartoniek Emma: Fejezetek a XVI–XVII. századi magyarországi történetírás történetéből
Az erdélyi magyar történetírás a XVII. század második felében
A történetet alakító egyéb tényezőket kutatva, Szalárdi talán a gazdasági momentumoknak tulajdonítja a legnagyobb jelentőséget. Egyébként is feltűnően sokat foglalkozik gazdasági kérdésekkel, s a hadjáratok leirásánál mindig kiemeli ezen tényezők döntő fontosságát a hadiesemények alakulásában. A nagy vagyonszerző I. Rákóczi György udvarában élt. ^) Feltűnő viszont, hogy nem igen veszi észre természeti tényezők befolyását az eseményekre, az élet alakulására. Ha ilyet lát, pl. hogy Bethlen István támadásakor a Maros erős megáradása megmentette az erdélyi sereget egy elhamarkodott támadástól a túlerejű török ellen, azt Isten gondviselésének tudja be. (127-128. hasáb. ) Ami Szalárdinak Erdély politikájáról vallott nézeteit illeti: külpolitikailag Szalárdi feltétlen hive a török hűbériségnek, és szerinte: "a szegény hazának oltalma, megmaradása isten után onnan szokott függeni", 1 1) és Erdélynek szerinte csak a török biztosithatja életét, sőt ennek védelme még hatalmas virágzást is garantál neki. A török túlerejének fontolgatása viszi Szalárdit a helyes reálpolitikai meggondolásra: a fejedelemnek alaposan ki kell számítania azon hatalmak erejét, teljesítőképességét, melyekkel háborúskodni, vagy szövetkezni akar. Az erőviszonyok helytelen lemérése vitte II. Rákóczi Györgyöt is a lengyelországi katasztrófába. 1 2) Igaz, egyszer megvallja, hogy a töröknek egy ázsiai tartományaiban kitört lázadás miatt oly sietve kellett Magyarországból hazatakarodnia, hogy ha Jenő védői még kitartanak, s Barcsay nem megy eléje a nagyvezérnek, Jenő is megmaradt volna magyar kézen, a fejedelemség is Rákóczi Györgynél. (407. ) De ebből Szalárdi nem vonja le a következtetést a török birodalom meggyöngülésére. Bár, mint transsylvanus, szereti minden bajért a magyarországiakat okolni - különösen Eszterházy Miklós palatínusra haragszik (pl. 146. ) - mégis mikor az annyira tisztelt és rettegett nagy patrónus, a török rohanja meg Erdélyt, rádöbben, hogy Erdély is, ő maga is, mégis csak az egész kereszténységnek és egész magyarságnak tagja, s érdekei azokéval azonos. Az 1660. év siralmas eseményei ránkszakadtak, panaszolja: "nagy kárával az egész kereszténységnek, de főképp a szegény fogyatkozott magyar nemzetnek , s abba letelepített isten anyaszentegyházának. " (481. ) Es Várad katasztrófáját is: "De megköszönheti a kereszténység a Magyarország és a szegény haza azoknak, akik II. Rákóczi György holtteste elkísérésére kivonták Nagyváradból a helyőrség nagyobb és használhatóbb részét, s ezzel a vár elestét előidézték. Mert kétségtelen, hogy itt a "kereszténység" fogalmát Szalárdi már nem korlátoztaaz "igaz helvetica religio" híveire, s hogy Magyarország - megkülönböztetve a szűkebb erdélyi "hazától" - az egész akkori Magyarországot jelenti. De legkihangsulyozottabban érzi ez az erdélyi történetíró az egész magyarság egységét az erdélyi fejedelmek felkeléseikor a magyarországiak érdekében. Az 1644-45. évi hadjárattal kapcsolatban mondja: I. Rákóczi György fegyvert fogott "az ország , a közönséges jóér t isten dicsősége és a közönséges magyar nemzetnek szabadságának felszabadításáér t. " (246. ) Semmi kétség sem lehet afelől, hogy a "közönséges nemzet" fogalma egybeöleli a magyarországi magyart az erdélyivel. A honvédelemről vallott nézeteire jellemző kései tanácsa, hogy erős várakat kellett volna építeni - amit különben már Szamosközy is szenvedélyesen követelt ha pedig erre nincs elég ereje az országnak és fejedelemnek, akkor a török-tatár hadak közeledtére a meglevő erőditményeket le kell rombolni, hogy az ellenségnek ne szolgálhassanak támpontokul. Hiszen, ha a "sok gondviseletlen várak nem lesznek vaia, valljon inkább hatalmas török nemzetnek birodalma ennyire terjedhet vala-e. " (478. ) Erdély belpolitikáját illetően Szalárdi azt vallja, hogy minden népnek ragaszkodnia kell meglevő, istenrendelte kormányformájához, s annak megváltoztatására töre452
