Bartoniek Emma: Fejezetek a XVI–XVII. századi magyarországi történetírás történetéből
Az erdélyi magyar történetírás a XVII. század második felében
Szalárdit, már láttuk, e nagy erdélyi csapások tették - legalábbis nagyrészben történetíróvá, s a törekvés, hogy azokból nemzete, sőt az egész kereszténység számára -nálunk ekkor még ezzel a középkori terminussal nevezték Európát és az európai népcsaládot - megszívlelendő tanulságokat tárjon fel. Semmi nyoma annak, hogy hivatalos megbizása lett volna történetírásra, akár I., akár II. Rákóczi György részéről, a legkevésbé Apaffy részéről, aki a már kész munka iránt is közönnyel viseltetett, bármennyire igyekezett is Szalárdi pártfogását megnyerni a krónika kinyomtatásához. És bizonyára Apaffynak szólt Szalárdi már idéztem kifakadása a történetírást elhanyagoló fejedelmek ellen. 4) De meg valósággal terelte Írónkat a történetírás felé a gondjaira bizott gyulafejérvári levéltárak gazdag anyaga, csakúgy, mint két régebbi elődjét a gyulafejérvári levéltárosságban: Szamosközyt és Böjti Verest. Aztán: az ilyen izmos irótehetség, élénk szellemű ember, kinek annyi mondanivalója van, megtalálja a maga területét, tárgyát, a kifejeződésre, a formát mondanivalói közlésére. Végül pedig Szalárdi - mint Decsy vagy Szamosközi, sőt Somogyi is - nagyon fogyatékosnak látja a magyar történeti irodalmat, aminek főoka, szerinte, Erdélyben olvasóközönség hiánya, általában a szellemiek iránti közöny. Pedig, véli .Szalárdi, a történeti és földrajzi iratok tanulmányozása nagyon hasznos éppen a gyakorlati államférfiak számára. II. Rákóczi György és tanácsadói, a könnyelmű Sebesy Miklós nem becsülték volna annyira alá a tatár kán erejét: az nem lehet több 25 000 fegyveresnél, mondja Rákóczi kérdésére Sebesy, ha elolvasták volna Thuróczy, Bonfini, vagy legalábbis ennek magyar fordítója, Heltai előadását a - szerinte - 1242. évi tatárdulásról. Ezek a "historicusok" világosan megmondják, irja Szalárdi, hogy a tatár már akkor 500 000 fővel rohanta meg Magyarországot, s tartotta három évig megszállva. Minthogy ez a nép még ma is ugyanazon területen lakik, mint akkor, hadereje ma sem lehet kisebb. (293. ) Szintúgy Sziget 1566. évi katasztrófája intő példa lehetett volna Várad parancsnokai számára, kik a legkritikusabb időkben oktalanul kivonták onnan a leghasználhatóbb csapatokat. Hisz Sziget is azért bukott el, mert nem volt elegendő számú védőserege. (377. hasáb. ) Mindebből az látszik, mondja Szalárdi, hogy "a mi nemzetünk között eleitől fogva melly káros dolog lött volna, hogy a meglőtt dolgoknak (res gestae = történet) megiratása csak semmibe hajtattak volna. " (293. ) "De amely dolgok megirattak volt is, a pad alá hajittatván a porban hevertetnek, jő ló avagy egy jő vendégsereg a népnek kiilső belső épületénél (műveltség) elejitől fogva nagyobbnak tartatván. " (294. ) Mintha Decsy panaszait hallanánk. Szalárdi képzett történetíró: ismeri a magyar történet fontos szintéziseit: Thuróczy, Bonfini, Istvánffy opusait, meg a XVI. -XVII. századi kortörténeteket: Szamosközy könyveit, valamint a külföldi magyar-török harcokról készült jelentéseket is: Petrus Bizarrusét Sziget 1566. évi veszedelméről idézi is. (379. hasáb. ) Tanulmányozta természetesen az ókori mestereket, Liviust, Tacitust, s a történetirás elméleti kérdéseire akkoriban oly fontos Cicerót. Van Szalárdinak a magyar, helyesebben erdélyi történetről átnézete is, ha nem is éppen eredeti, melyet müve bevezető lapjain ad elő. Az "istennek igaz Ítéletéből - méltán mondhatjuk a bálványimádásért (katholoicizmusért) - " e szegény haza" (Erdély) "a magyar koronától elszakadván", (tehát Erdély különválását Szalárdi is szerencsétlenségnek tartja) "a hatalmas török császár árnyékában kényszeríttetet t is magának pihenést keresni" (mint, mondja Szalárdi, kedvelt bibliai párhuzamaival: a zsidók országa Nabukodonozor alatt) "és valamíg azon monarchoaristocratika igazgatás az ő igazi sarkából ki nem csuszamodott, hanem mint a Juda... Nabukodonozorhoz, kinek jármában az ő bűnéért az ő bölcs tetszése szerint vette vaia nyakukat, hűséget mutatták... esztendőnként való szokott szenvedhető 10 000 arany adóját beszolgáltatta, valljon kitől mi bántása volt?" "Sőt 450
