Bartoniek Emma: Fejezetek a XVI–XVII. századi magyarországi történetírás történetéből

Auer János

voltak annak erejéről, a helyes híreket nem hitték el, és nagyon mohó becsvágy fűtötte őket, (pp. 72-73. ). Igy látja Auer, hogy a vereség a parancsnokok és a nemesség e hibáiból következett be, de tudja, hogy az emberek sorsa mégis az Istenség kezében van. Isten azonban hagyja azembereket szabadon cselekedni, bár csodás előjelekkel figyelmezteti őket, hogy hogyan kellene cselekedniük. Auer mélységesen vallásos ember - e hiedelmek azzal akkor összeegyeztethetők - bár visszatetsző, hogy hisz a boszorkányságban, s egy szerencsétlen, a rabló (érseki) hajdukatonáktől gyümölcsfáit védelmező deáki parasztasszony boszorkánnyá kikiáltását és ugyané hajdu-katonák általi megégetését természetesnek találja, (p. 57. ). Jól megfér vallásosságával az is, hogy a szerencse oly nagy szerepet játszik világ- és történetszemléletében. Vallásossága nem telekezetieskedő, és Auer tisztelettel szól Misch Dánielről, a derék és bölcs jezsuita atyáról, I. Lipót követének a töröknél gyóntatójáról, ki a budai Csonkatoronyban sínylődő rabokat ura megbízásából meglátogatta, őket élelmiszerrel és pénzadománnyal segítette minden nemzeti és felekezeti különbség nélkül, s csak arra intette őket, megint valamennyi keresztény felekezet követőjét egyformán, hogy bízzanak Istenben és tartsanak ki az uralkodó mellett, (p. 146. ). Auer vallásossága megkönnyítette neki mérhetetlen szenvedései elviselését, szintúgy kiegyensúlyozott lelkülete, hatalmas lelki ereje, ő sohasem ragadtatta magát olyan kétségbeesett átkoződásokra és vádaskodásra, mint némely iró-kortársa, szelídebb, finomabb, műveltebb lélek volt azoknál és erősebb idegzetű. Es bámulatos volt testi ellenállőképessége, egészsége, mert szinte hihetetlen, minő körülmények között, minő élelmezést, helyesebben éheztetést és kinzó szomjúságot (a hajón szállított rabok nem üdíthették fel magukat a Duna vizével), minő lázakat és egyéb betegségeket állott ki, mig a Héttoronyba került. És csodálatos az is, hogy e szenvedések nem ölték meg humorát, nem tompították el fogékonyságát a külvilággal - a rabok életén kivül álló világgal - szemben. Sőt nem egy igen jóizü, derűs, bár sokszor keserű megjegyzés Uditi fel az olvasót a sok szörnyűség olvasása közepette, kiváló megfigyelőképességével pedig értékes leírását adja Buda várának, hol pedig a Csonkatorony hátborzongató tömlöcében embertelen bánásmód mellett sinylődött, szintúgy Belgrádnak, a budaihoz hasonló körülmények között. De végig az egész gyászos ut on nem fogy ki az érdekes megfigyelésekből.Mint már emiitettem, a Konstantinápolyt leiró fejezetet későbbinek kell tartanunk a napló többi részénél, ezt akkor Írhatta, mikor már megszokta az életet a Jedikulában. Auert nem csak saját - és rabtársai - egyéni sorsa gyötörte; ennél ő messzebb látó elme, mélyebben érző lélek. Egész müvét áthatja hazája és honfitársai iránti nagy szeretete, és személyes szenvedésein felülemelkedve fájlalja szép hazája pusztulását is, meg sok derék honfitársa életének oktalan módon való feláldozását a helytelenül vezetett háborúban, s az újonnan hódított területek lakóinak rabszolgaságba hurcoltatását. (A fogoly akkor árucikk: váltságdíj, vagy török fogoly ellenében értékesíthető. ) Megrázó jelenetek, mikor Auerék rabhajója magyar asszonyokat és gyermekeket rabszolgaságba hurcoló hajókkal találkozik, melyek rabjaival csak sírással, jajgatással merik részvétüket és sorsuk közösségét tudatni, s mikor az Auert és rabtársait szállító hajónak Budavára alatt várakoznia kell, mig a hajóhídon áthalad a török nagyvezér parancsára Érsekújvárba utazó Appaffy Mihály fejedelem és csapata. Csak aztán szedték szét a hidat, hogy a magyar rabok folytathassák utjukat. 2) Auer ezt minden megjegyzés, érzelemnyilvánítás nélkül referálja. Azonban fáj szivének, mikor már közeledve Konstantinápolyhoz akadtak rab magyar asszonyok, kik könnyedén beleélik magukat a pogányságba. A németajkú pozsonyi Auer magát mindig magyarnak nevezi, ami inkább állami 443