Bartoniek Emma: Fejezetek a XVI–XVII. századi magyarországi történetírás történetéből
Nadányi János
felismerték Annius Viterbensis ál-Berosusának hamisítvány voltát, 1 3) és mesének minősiti Thuyóczy azon megállapítását, hogy a scythák Herculestől erednek, melyet a történetkutatők nem fogadtak el.14) Ez esetekben tehát mások eredményei után dönt. Viszont Bonfini mesékkel és mendemondákkal telitett magyar eredettörténetét a maga józan belátása alapján veti el. 1 5) Forrásait csak aránylag ritkán igyekszik egymással egyeztetni: a bizánciakat a törökökkel, mint fentebb láttuk, vagy Callimachust szintén a török Írókkal a várnai katasztrófa elbeszélésénél, (p. 165. ) Máshol közöl többféle értesülést ugyanazon tényről, anélkül, hogy valamelyik mellett döntene, (pl. pp. 152. 180. ) Általában a legszívesebben egyugyanazon irót követi huzamosabban, aki mellett aztán lépten-nyomon idéz más Írókat is, lehetőleg minél többet. Vagyis ugyanazt teszi - mást nem is tehetne - mint a XVII. sz. -i európai történetirők. (Ranke. ) A magyar krónikás hagyomány - Thuróczy, Bonfini - mellett magyar története honfoglaláskori és általában pogánykori részében Aventint követi mint főtekintélyt, ezt már emiitettem, s minthogy ettől igen sok uj hirt kapott, melyről a magyar krónikák mit sem tudnak, müve e részében, de még fel egészen a XI., talán, bizonyos mértékben, a bizánci irók kiaknázása miatt, a XII. századig, nem is nevezhető kompendiumnak, hanem a magyar történet eddig ismeretlen források és irodalom alap- . ján való uj kidolgozásának. Igy tőle hallunk először a magyar történeti irodalomban Kussal, Dursak, Bugath, Szalárd magyar "királyokról" (Bulczko bizonyára = Bulcsu), a X. századi nyugati rablókalandozások vezéreiről, kiknek emlékét csak Aventin tartotta fenn, feltehetőleg valamely, sajnos elveszett magyaí vagy német egykorú forrás alapján. De lényegesen többet tud a keresztény térítésről is, igy ismeri Pilgrim passaui püspök szerepét abban. A magyar történetnek erről a X. és XI. századi szakaszáról mondható el leginkább az is, amit már fentebb megállapítottunk, hogy Nadányi azt erősen beépíti a német (osztrák), de egyben a tágabb európai történetbe is. Igy a magyar megtérést is a szerinte ugyanakkor megtérő európai népek: angol (! ), dán, lengyel megtérése egy részépek tekinti. Megint csak elsőnek a magyar történetírók között. Aventint, mint általában forrásait egyszerűen kivonatolta, mégpedig elég felületesen, ki-kikapva belőle olykor egyes pár szavas passzusokat, és erősen összevonva az eseményeket. Sajátságos, hogy a XI. -XIII. századi magyar történetirők főképp Anonymus és Kézai a X. századi rablókalandok elbeszélésénél (sőt, mindenekelőtt Kézai a XI. században is) csakúgy összevonták a nem mindig összetartozó eseménysorokat. Aventin tudomását azután összeolvasztja a magyar krónikás hagyománnyal, (Thuróczyval és Bonfinivel), és felhasznál mellette forrásokat, németeket és olaszokat egyaránt. Liudprandot ismételten idézi, de idézi az Annales Fuldensest is. 1 5) A királyok korától, különösen Péter és Gizella viszályától kezdve mind erősebben a magyar krónikára támaszkodik, értékesitve Aventinnek krónikáinkból hiányzó adatait is, pl. hogy Gizella jegyajándéka több magyar város volt, köztük Pozsony, melyet Nadányi (Aventin nyomán) Posonium = Vratislaviának nevez, s beolvasztja müvébe Hartvik egyes értesüléseit is. 17) Hogy az első keresztes hadak átvonulására Magyarországon Tyrusi Vilmost is felhasználta, valamint más külföldi Írókat, azt már imént láttuk, s azt is, hogy a XII. századra a bizánci forrásokat is kiaknázza. A második keresztes háborúra Matthaeus Parisiensis, és Jacobus Vitriacus a főforrása. Lényegében azonban Bonfinit követi egész XI. -XIV. századi története elbeszélésénél. Az Árpádház kihaltával kapcsolatban megint sokat foglalkozik a német birodalom ügyeivel, német irók nyomán. Midőn aztán Bonfini Decasai elhallgatnak (1496), előbb Zsámbokynak Bonfinihez irt Appendixeit hivja segítségül, majd Istvánffy lesz főmintája, kit csakúgy használ, mint előbbi főforrásait: 1 8) Aventint, és Bonfinit: őt veszi elő427
