Bartoniek Emma: Fejezetek a XVI–XVII. századi magyarországi történetírás történetéből

Gersei Petthő Gergely

sem volt elegendő ahhoz, hogy egy Istvánffy vagy Révay ékes, kései-humanista latinságával versenyezhessen. Hogy történetírásával publicisztikai célokat is követett, azt már említettük. A történetírásnak ekkor a külföldön is uralkodő pragmatikus iránya Magyarországon már Mohács óta a nemzeti önvédelem fegyverévé magasztosult - erre már rámutattam - egyfelől kifelé, a többi keresztény fejedelem és nép felé, másfelől, s ez épp a tizenötéves háború és Bocskay fellépése őta lett aktuálissá, befelé a nemzet felé. Bár Petthő nem hihette, hogy magyar szava elhallatszik Európa udvaraihoz és népeihez, mégis az 1622. év eseményeit adva elő, a harmincéves háború addigi fejleményeiből nagy keserűen a következő tanulságot vonja le: 'ha a Keresztény Fejedelmek ezeket a rettenetes hadakat és költségeket a török ellen fordították volna, kétség nélkül Európából kiverhették volna őket", ahogy a lengyelek minapi fényes győzelme a török fölött is bizonyítja, (p. 200. ) Azt azonban joggal elvárhatta, hogy legalább magyar honfitársai meghallgassák, s ezeket igyekezett is a maga meggyőződése helyességéről meggyőzni és a maga pártjára vonni. Mert Petthőnek megvolt a maga igen határozott politikai elgondolása: miként Istvánffy és Révay, kit protestáns vallása nem tántorított meg királyhuségében, ő is a Habsburg ház és a német birodalommal való szövetség hive, noha mérhetetlen elkeseredéssel panaszkodik krónikájában Basta és általában a "német tisztviselők és a köznémet vitézlő rend" kártételei miatt. De másfelől, meggyőződése, hogy a török iga alól csakis ezek segítségével menekülhetünk, s nem utolsó sorban: ő is horvátországi és nyugatmagyarországi birtokos, tehát anyagi, egzisztenciális érdekei is a királyhoz és a nyugathoz kapcsolják. Mint nagy kortársainak: Istvánffynak és Révaynak, Petthőnek is a tizenötéves háború és az ezt követő Bocskay-felkelés volt élete nagy élménye. Ez adta meg mindhármuk történetírásának politikai jellegét is. (Bethlen fellépése, melyet Istvánffy már nem ért meg, Petthőnek és Révay Péternek is már csak Bocskay kezdeményezéseinek folytatása volt. ) Petthőt is a legnagyobb elkeseredéssel töltötte el Bocskay lépése, még inkább, mint a szelid lelkű Révayt, s több oka is volt rá: ő ebben, mint Istvánffy is, a katholikus vallás sérelmét is látta. S ha nem is fordul rövidségükben is oly szépen felépített beszédekkel a magyar nemzethez, mint a Strassburgban szónokká kiképzett Révay Péter, mégis, magvas intelmekben ő is rámutat honfitársai előtt a török barátság halálos nagy veszedelmeire. Egyenest megszólítja olvasóját: "megérted Írásomból", hogy minő helyrehozhatatlan kárt okozott Magyarországnak Bocskay fellépése a török szövetségben. Ahogy, véli Petthő, 1526-27-ben Zápolyai és Báthory István müve, a kettős királyválasztás okozta Magyarország romlását, ugy 1604-ben Bocskay mozgalma és az őt fegyverfogásra ingerlő Basta helytelen kormányzása, kegyetlensége. S ha 1526-ról irva Zápolyairól és Báthory Istvánról kívánta, hogy vagy egyik, vagy másik ne született volna, 1604-ben mind Bocskayről, mind Bastáről kivánja ugyanezt. Az 1604. évi eseményeket bevezető fejezetében - cime: "Bocskay István támadásáról", jeligéje: "Perditio tua ex te Israel. Oseae, c. 13. " - irja, hogy "igen szép és kivánt alkalmatosság és mód jelentette volna magát szerelmes hazánknak és nyomorult országunk jó részének való megszabadulásában a török ellenségtől" éspedig a tizenötéves háború alatt, mikor Kazul basa fellázadt a szultán ellen, s ez már békére gondolt Rudolf császárral még Eger vagy Kanizsa átadása árán is, de "azért im találkozék egy átkozott ember és veszedelemnek fia, Bocskai István, a ki nem édes hazájának szabadulását, hanem tsak a maga hasznát keresvén, felzavará a szép tiszta vizet és követvén Zápolya János példáját a törökkel titkon egybe barátkozék és egybe tzimborála. " Ezért a törökök kapva az alkalmon - inter duos litigantes tertius gavisus est, mondja Petthő egy más helyen - és elejtve a béketerveiket "a Dévánban elvégzett akarattyokat... megváltoztatták és tovább menvén dolgokban Esztergomot is elvonák téliünk, ahoz még számtalan keresztyén Atyámfiát is rabságba vivék, a mint majd bővebben megérted írásomból. Atta vólna a felséges Isten, soha ne is született vólna ez az 407