Bartoniek Emma: Fejezetek a XVI–XVII. századi magyarországi történetírás történetéből

Gersei Petthő Gergely

ta a valóságban 1581-ben folyt le), de nem ismeri Gyulai Pál munkáját. És a legalaposabban kiaknázta Bencédi Széley István világkrónikáját, anélkül azonban, hogy ennek nevét emlitené. Általában a középkort - mint már emiitettem - Heltaiból és Bencédiből szőtte egybe, kik mellett még Bonfini és Thuróczy erős hatása érezhető ki Petthő krónikájából. Előbbié főképp a Hunyadiak, utóbbié főképp Zsigmond korára. Mikor Bonfini is elhallgat, Petthő Heltait, 1526 után Joviust, majd Tinódit és Istvánffyt követi. Utóbbiról többször meg is emlékezik krónikájában. Saját korához érve, már láttuk, maga-magát vallja főforrásának, tapasztalatait és hitelt érdemlő, jól értesült főurak elbeszéléseit. Az informátorok főranguságára való hivatkozás itt megint nem tekintélytisztelet, hanem jól értesiiltséget jelent. Hiszen Petthő mint vármegyei ember, majd országgyűlési követ és magas katonai tisztek viselője érintkezhetett a magyar politikai és katonai élet élén állókkal, s értesüléseket szerezhetett tőlük. Bethlen hadjárataira, különösen dunántuli akcióira a modern történetírás elsőrangú kútfőnek ismeri el Petthő krónikáját. Okleveleket, aktákat Petthő nem közöl, ebben erősen el tér kortársaitól, legfeljebb egy-egy béketárgyalás pontjait emliti fel. Kompiláló módszere, szerényre szabott célkitűzései feleslegessé tették számára a levéltári kutatást. De meg Petthőt gyakorlati embernek, szélesebb körű tudományos képzettség nélküli katonának és közigazgatási férfiúnak kell képzelnünk, aki nem igen ismerhette az akkor a történetírók számára már kötelezőnek tekinthető okleveles bizonyítást. Tehát Petthő csak elbeszélő forrásokat használt fel, ezeket azonban: a régi magyar és korabeli történeti irodalmat, aránylag elég gondosan áttanulmányozta. Forrásait egyszerűen átirja, sokszor szó szerint, és nem szerkeszti szövegüket ujjá, legfeljebb megrövidíti, kihagyva, amit feleslegesnek talált. Hiszen Petthő csak az "emlékezetre méltó dolgokat" akarja megirni, s "az apró tsatáknak és harcoknak békét hagyni". 5) Sokszor átvette forrásai Ítéleteit az eseményekről és szereplőikről, sőt olykor moralizáló és politizáló szentenciákat is. 7) Petthő forrásait, ezt is már láttuk, olykor idézi is, néha az ekkor már sok történetirónál tapasztalható pontossággal. 8) Petthőnek volt józan kritikai érzéke. Nemcsak a saját kora eseményeiről szóló hireket tudja megrostálni, hanem egyenest józan és becsületes objektivitásról, történetírói lelkiismeretességről tesz bizonyságot, mikor oly kritikai műveletet hajt végre forrásain, a leirta események híranyagán, mint pl. Zápolyának Mohács körüli magatartása megítélésénél. (L. ezt részletesen lejjebb. ) Jelentékenyebb ennél, ahogy a Hunyadiak származásáról szóló különböző értesülések között válogat. Elveti Bonfini, a "hires-neves historicus" meséit, - pontosan idézi a D. 3., 1.9. -et, - mert ez csak "hízelegni és kedveskedni akart" Mátyásnak a római származás hirdetésével. Ő, Petthő, inkább az erdélyi historicusoknak ad hitelt, mert "hihető", mondja, "hogy az Erdélyiek ezt Bonfiniusnál jobban tutták". (p. 71., t. i. a Zsigmond császár és a Morsinai lány kalandjára visszavezetett Hunyadi származtatást. ) Már Verancsics állást foglalt amellett, hogy egy nép történetét jobban ismerik az abból származó irők, mint az idegenek. O, a humanista, nagy tudományos apparátussal fejti ki ezt az elvet, éspedig Joviussal szemben, egy ehhez irt levelében. (L. Verancsics fejezetemet. ) Petthő naiv józansága nem szögez le valamely általános érvényű elvet, hanem azt a gyakorlatban, szinte tudat alatt egyszerűen alkalmazza. Viszont kedvezőtlen fényt vet irónk kritikai érzékére és történeti ismereteire, hogy közli, tehát hitelesnek véli Nagy Sándor koholt privilégiumát a délszálvok részére. (Melynek különben hitelt adott kortársa, a nagyműveltségű Révay Péter is. ) (L. erről a privilégiumról Révay fejezetemet. ) Petthő magyarul irt, nem az akkor a magyar történetírásban szokásos latin nyelven, mert ő latinul nem olvasó közönséghez is akart szólni. Valószínűleg latin tudása 406