Bartoniek Emma: Fejezetek a XVI–XVII. századi magyarországi történetírás történetéből
Istvánffy Miklós
consensus, irja Révay, ugyanis Forgách csak azért mondja, hogy Perényi Péterrel együtt Keserű Mihály is fogságba esett, s akkor került a szent korona Szulimán, majd Zápolyai birtokába, mert ami a szent koronával történt (Perényi koronaőr elfogatása a koronával együtt) az természetesen Keserűnek rendelkezésére történt, s ezért Forgáchot erdélyi informátorai pártérdekből: pártjuk nagy buzgőságának kiemelésére tájékoztatták igy. 1 2) Tehát egészen realisztikus, sőt rosszhiszeműségtől sem mentes észokokra, személyi- és pártérdekekre vezeti vissza Révay két iró előadása közti eltérést. Zermeghnek ad igazat, Forgách eltéréseit pedig pszichológiai fejtegetéssel igyekszik kiküszöbölni. Érdekesebb kritikai műveletét a magyarok eredetmondáján végzi el, midőn az e kérdésben a Commentariusba később beiktatott toldásához füz ujabb érvet. A magyar (hun) nép nem származhatik Kámtől, hanem csakis Jáfettől, fejtegeti, mert a vizözön után Jáfet leszármazottai lakták azokat a tájakat, melyekről a magyarok kiindultak, nem az elátkozott Kámé. (pp. 826-827. ) De fenntartja Révay a már a Commentariusban kifejtett érvelését, hogy t. i. a magyaroknak a bibliára felépített családfája a hiteles, mert a biblia a legrégibb forrás és a "divini Numinis instinctu" adja elő a népek származását, (p. 826., 1. : fentebb. ) Igy vegyülnek össze Révay gondolkodásában és dolgozásmódjában egészen józan, racionális, logikus és valóságérzékről tanúskodó kritikai gondolatok és eljárások az ő theológiai- (theokratikus), világ- és történetszemléletéből adódó, s tekintélytiszteletétől (a biblia sugalmazott mü) befolyásolt és nem az ész, hanem a hit területére tartozó gondolatokkal. A ködbevesző régi korok leírásánál néha egészen meglep kritikátlan hiszékenysége. Igy elfogadja Nagy Sándor koholt privilégiumát a délszlávok részére, sőt büszkén vallja, hogy azt elsőnek közli nyomtatásban. 13) Különben majd Petthő Gergely is (vagy talán csak 1660. évi kiadója?), beiktatja ezt krónikája élére. 14) Egyébként Révay, ha kritikai felkészült sége nem is volt elegendő e hamisitvány felismeréséhez, meggyőződhetett volna arról Martinus Cromerusnak, a lengyelek nagy humanista történetírójának cáfolatából. (De originibus et rebus gestis Polonorum. L. I., c. XV. ) Hogy Révaynak nem mindig volt helyes érzéke a legeredetibb források iránt sem, azt mutatja, hogy - mint már emiitettem - V. László halálára Commines-t is felhasználta forrásul. Révay a történetet emberek cselekedeteinek látja, elsősorban, mondhatni kizárólag, egyes fő aktorokénak: császárokénak, királyokénak, fejedelmekének, szultánokénak, főhivatalnokokénak, hadvezérekének, s erősen kiemeli előkelő családok tagjainak politikai és hadi tetteit, különösen saját rokonaiét, s nem hallgatja el, bár igen szerény formában, saját tetteit sem. Tömegmozgalmakkal nem foglalkozik, de nem érzéketlen a szegény néprétegek, jobbágyok sorsa, sőt megmozdulásai iránt sem. De csak mellékesen szól minderről, inkább intelemként a fejedelmekhez, nemesekhez. 15) Minthogy a történet annyi, mint emberek cselekedetei, az események okait, öszszefüggéseit kutatva - mert mint más korabeli és korábbi magyar történetírók vissza a XI. századig, Révay is kutatja ezeket - Révay is eljut az egyes történeti főszereplőknek, a politikai és hadiesemények irányitóinak lelki, gondolati, akarati, érzelmi inditóokainak feltárásához. S ami a legfontosabb, az okok kidolgozásában igen realisztikus, igen "emberi" (sőt olykor kicsinyes és önző) motivumokra vezeti vissza egyegy történeti aktor, az ország és nép sorsát eldöntő elhatározásait, tetteit. Hogy mást ne említsek, Bakóc Tamás szerinte azért akarta megindítani a keresztes háborút, hogy a sikertelen pápaválasztás költségeit behozza. ">) Vagy Filipec János váradi püspök, kit II. Ulászló királlyá választásának felelőssége elsősorban terhel, Révay szerint rossz lelkiismeretétől Űzve tért vissza Csehországba, magával vive kincseit, s csak később lépett szerzetbe. 1 7) 395
