Bartoniek Emma: Fejezetek a XVI–XVII. századi magyarországi történetírás történetéből
Istvánffy Miklós
és kéziratos (! ) müvekből értesülünk, s minthogy a hozzánk közelebb fekvő eseményeket világosabban láttam meg, mint a régebben, századokkal korábban történteket, azért bővebben is foglalkoztam a hozzánk közelebb fekvő időkkel. Révay csak a fődolgokra kiván kiterjeszkedni, ezek közül is főképpen a szent koronára vonatkozókra. (606. ) Ez elvét újból kihangsúlyozza, mikor a tizenötéves háborúhoz ér, mert hiszen, mint megvallja, e háborúnak a török ellen szinte "infinitam molem complecti animo aut opera impossibile est". Anyagát időrendben csoportosítja, ezt a beosztási elvet szigorúan megtartja elvben és gyakorlatban is. (p. 756. ) Egyébként hogyan valósítja meg Révay eme módszertani elveit a Monarchiában? Már emiitettem, hogy több forrást használ, illetőleg kiterjedtebb irodalmat aknáz ki, mint a Commentariusban. Mégis, a Monarchia egészen mintegy a tizenötéves háborúig (1592-1606. ) - Révai saját koráig - szintúgy nem önálló szerkesztésű feldolgozás, mint a Commentarius sem volt az, hanem csak más szerzőkből kivont compendium, mert Révay e második müvében sem akart mást adni ilyes kivonatnál. Főforrása a középkorra itt is Thuróczy meg Bonfini, utóbbira többször hivatkozik is, mellettük használta és idézte a magyar őstörténetben - már láttuk - Jordanest, Procopiust, a szent korona eredetére vonatkozóan Platina Vitae pontificumát, a XV. századtól kezdve Callimachust, Aeneas Sylviust, V. László halálára Chalcocondylast és Comminest (! ), (Bánk bánnál viszont Justus Lipsiust! ), III. Frigyes és Miksa császárokról szólva Cuspinianust, a XVI. század magyar eseményeire Zermegh Jánost, Forgách Ferencet, a külföldiek közül Joviust és még másokat. Istvánffy Miklósról csak mint az események szereplőjéről emlékezik meg, müvét nem idézi, noha Históriájának egyes részleteit szó szerint kiirta. És nem látom, hogy Révay emiitette volna Tubero nevét, kitől pedig szintén vett át egyes passzusokat. 8) Forrásaival való összehasonlításból adódik Révay kivonatoló módszere: szó szerint irja át Istvánffy és Forgách Ferenc egyes passzusait, de sokat kihagy azokból, más felhasznált részleteiket összevonja, általában pedig jóval kevesebbet ad amazoknál, egyszerűen elhagyva fontos részleteiket. Igy tesz Tuberoval is. Egy helyt, Forgách Ferencet idézve, maga is mondja: "his fere verbis" (nyilatkozik Forgách a Zápolyaiak kincseiről, p. 95. RMK., III., 2058. ) Felhasznál Révay okleveleket is, ahogy előszavában Ígérte, néhányat közöl is, sző szerint is ezek közül egyeseket egészben, a legtöbbet azonban csak részleteiben -, s oklevélből, Mátyás királynak egy cseh királlyá választásával kapcsolatban kiadott leveléből cáfolja meg némely irő abbeli állítását, hogy a magyar király német választófejedelem is lenne. 9) De az ilyes okleveles bizonyítás már hozzátartozott a XVII. századi külföldi és magyar történetírás módszereihez. Révay legszebb kritikai művelete, mikor a szent koronát adományozó pápa személyét meghatározza: Minthogy Szent István - igy szól bizonyítása - négy évvel apja halála után koronáztatott meg, Géza pedig - a krónikák tanúságára - 997-ben halt meg, az a pápa, ki a koronát küldte, nem lehetett VII. Benedek, aki 974-983-ig uralkodott - mint még a Commentariusban maga is vallotta -, hanem csakis II. Szilveszter, aki 999-től 1003-ig ült a pápai trónon. 1 0) Csak még két példával akarom megvilágítani Révay kritikai érzékét: ahogy Forgách Ferenc és Zermegh egy eltérő helyét megítéli, s ahogy a magyarok eredetéről a Commentariusba illesztett bővítését ujabb érvekkel kiegészíti. Előbbiben a szent koronát 1529-ben ért katasztrófát Zermegh János nyomán adja elő 1 1), mert ezt egykorú, szemtanú, pontos irőnak és előkelő hivatalokat viselt férfiúnak ismeri. Azonban nem hallgathatja el, hogy Forgách Ferenc váradi püspök és cancellarius regni (Báthory István tette meg főkancellárjává) "korának előkelő származású, fényes szónoka" másképpen irja le ugyanezeket az eseményeket. (Révaynál előkelő hivatalok viselése nem tekintély- vagy rangtisztelet, hanem a jőlértesültség kritériuma. ) A két iró, igaz, csak alig eltérő értesülését aztán egyeztetni próbálja: facilis est 394
