Bartoniek Emma: Fejezetek a XVI–XVII. századi magyarországi történetírás történetéből

Istvánffy Miklós

olasz humanisták történetírása felett! Hogy csak az egy Joviust említsem, ki sokat használt forrása volt a magyar történetírásnak. Es Révaynak /kit ugyan már nem lehet humanistának tekinteni/ magának is magas véleménye volt a történet ismeretéről és történetírásról egyaránt. Az egész emberiségnek tettek vele szolgálatot - mondja első mUvének, a Commentariusnak előszavában - akik a történetet: "scita gentium, moresque populorum, dicta et facta memoratu digna" írásba foglalva megörökítették, kik ragyogó előadásban nemcsak a mesélés kellemességek keresték, hanem a történet valódi lefolyását és emlékét ölelték fel. (rerum gestarum veritatem. ) Mert a tudományok művelése és a történet ismerése ugy ékesítik a férfit s a fejedelmeket is, hogy azok nélkül a férfit csak a férfi simulacrumának, a fejedelmet pedig csak "principis idolumnak" nevezhetjük. Az Ő.300 éves családja mindig is művelte a tudományokat. Külön fejezet Révay történetírásában a szent koronáról és a koronázási jelvényekről adott leírása, ez a jelentékeny archaeolőgiai-filológiai kisérlet, hiszen, mint sok évig koronaőr, irőnk jól ismerhette, pontosan megvizsgálhatta azokat. Történeti és filológiai módszertani szempontból a legfontosabb, hogy Révay a szent korona felirataiból következtet annak eredetére: a feliratok nyelve görög, állapítja meg, tehát a szent korona nem készülhetett VII. Benedek pápa korában; aki azt a krónikák szerint a magyaroknak adományozta, mert ekkor már teljes lévén a nyugati és keleti kereszténység között a szakadás, a római pápa nem készíthetett volna görög feliratú ékszert. Másfelől Révay ugy véli, az a Konstantin, kit a szent korona egyik medaillonja ábrázol, Nagy Konstantin, az első keresztény császár! Tudjuk, ez a Konstantin a valóságban Dukas Mihály egyik fia volt. Révay továbbá Platina pápatörténetében azt olvasta, hogy Nagy Konstantin I. Szilveszter pápának felajánlott egy koronát, de ez visszautasította azt. Révay ugy véli, ez a Nagy Konstantin és I. Szilveszter-féle korona a magyar szent korona, melyet aztán VII. Benedek Szent Istvánnak adományozott. (Előrebocsáthatom, hogy a Monarchiában Révay ezen eredményein messze túlhaladva szépen bebizonyította, miszerint nem VII. Benedek, hanem II. Szilveszter volt a koronát adományozó pápa. ) Révay maga is érezte, hogy ez első munkája túlságosan vázlatos. De meg, mondja, a Commentariusba sok nyomtatási hiba is csúszott. Jobb, részletesebb magyar történet Írására határozta tehát el magát, de megint a szent korona sorsát helyezve az előadás központjába. Ez a mü lett a "De Monarchia et s. corona regni Hungaricae centuriae", melyben a szent koronáról is bővebben szól, de meg a magyar történetből is lényegesen többet ad, mint a Commentariusban. 7) Tartalmilag a Monarchia a Commentarius erősen bővített kiadása. Különben saját korát tárgyalja benne Révay részletesen és pontosan, de magukat az eseményeket is tovább viszi fel a Monarchiában: 1618-ig, II. Ferdinánd megkoronáztatásáig, behatóan irva le ezt a koronázást, s vele kapcsolatban általában a magyar koronázási szertartásokat. Az egész mü zárófejezeteként az ország és társországai leírását adja. A Monarchia terjedelmesebb, és történetírási szempontból is fejlettebb mü a Commentariusnál: a történetnek nagyobb területeit öleli fel, több forrás felhasználásával készült, ezenfelül az olvasóhoz intézett előszóban - mert Révay a Monarchia elé is tűzött egy előszót - több érdekes, a Commentariusban kifejtett elveinél érettebb módszertani megállapítást is tesz. Igy leszögezi, hogy külföldi és hazai történetírók (kinyomtatott) müvei mellett kéziratokat és okleveleket is ki kell a történetírónak aknáznia. Különbséget tesz a régebbi magyar történet - a tulajdonképpeni történet - és saját kora eseményeinek feldolgozása között. A mi korunkat, mondja a Monarchia előszavában, magunk tapasztalataiból ismertük meg - didicimus quibus interfuimus (606) - a közelebbi múltról atyáink és őseink előadásaiból (relationibus) 393