Bartoniek Emma: Fejezetek a XVI–XVII. századi magyarországi történetírás történetéből

Istvánffy Miklós

visszatérünk. De e természetfeletti történetformálő erők és tényezők általában hozzátartoznak a koronabeli történetírás történetszemléletéhez: az egész kor erősen hitt ily erők behatásában a földön történő dolgokra, az emberiség sorsára. Már egyéni konstrukciója Révaynak egy másféle természetfeletti erő, mely a nemzet sorsába befoly: a "fortuna Vngariae", a magyarok jőszerencséje. Igy a szent korona 1464-ben "fortunae Vngaricae indulgentia" kertll vissza Magyarországra, (p. 452. ) Ami azonban Révay történetszemléletében a legnagyobb fontosságú és szintén egészen egyéni, sajátos mozzanat, az az ő szent korona eszméje: elképzelései a szent korona szerepéről és befolyásáról a magyar történetre, sőt a környező népekére is. Az ő fantáziájában, költészetbe vegyülő misztikus elképzeléseiben - mert itt már minden tapasztalat, ésszerűség vagy logika megszűnik nála - a szent korona valamely élő és cselekvő lény, a magyar nemzet sorsának sokszor intézője, irányitója. (M. királykoronázások története pp. 169-171.) Nagy Lajos alatt a szent korona "quievit et paululum respiravit", de ugyancsak a szent korona vivta ki Károly Róbert és Nagy Lajos győzelmeit, s hajtotta végre Üdvös intézkedéseiket, (p. 448. ) Midőn a korona - 1526 után - bujdokolni kényszerül, akkor quae facies regni! minő képet nyújt az ország! Révay - ezt megint a korabeli történetírástól tanulta - a történelmet nemcsak studiumnak tartotta, mely a múlttal megismertet, hanem a jelenkor emberei számára tanitómesternek és példatárnak is. Különösen a következőket véli kiolvashatni az akkori 600 éves magyar múltból: tartsunk szilárd belső békét és egységet, gondoljunk a közérdekkel, legyünk becsületesek, ne harcoljunk egymás ellen, sem személyi vagy pártérdekből, sem ellentétes vallási meggyőződésből (a vallásháborúk mindig csak bajt és szerencsétlenségeket okoztak),hanem fogjunk össze a Habsburg fejedelem jogara alatt az egyetlen ellenség, a török ellen. Révay is azon nemzedékhez tartozott, melynek a tizenötéves török háború volt nagy, döntő, egész meggyőződését kialakító élménye. Ez a nagy lelkesedéssel és reménységekkel kezdett, de szép sikerek mellett sok keserű csalódást is hozott, s végefelé a keresztény tábor végzetes meghasonlásába: Bocskay felkelésébe fulladt hadjárat-sorozat bizonyára csak megerősítette a felvidéken született s ott birtokos Révayt törökellenes és Európához feltétlen ragaszkodó meggyőződésében. Epp Bocskayék magatartása okozta, hogy Révay minden alkalmat megragad rámutatni a törökbarátság megbízhatatlanságára, s arra, hogy a török hőditás és a török birodalom érdeke a magyar érdekekkel összeegyeztethetetlen. Nem vesz rajtunk erőt a török, sem más ellenség, "modo perstemus in illa prisca religione Apostolica, communis amemus, promovemusque commoda (közérdek, közjó) feramur in Turcas immortali odio, sit domi pietas, fides, concordia, quantumvis vi hostili exerceamur, non frangemur tarnen"... Számos bölcselkedő szentenciája hirdeti ez elveket, s ugyanezt fejezi ki a rövid, de tartalmas szónoklat a magyar nemzethez, s a fohász a Mindenhatóhoz, mellyel Commentariusát befejezi: Isten, ki a magyarnak a szent koronát adta, adja meg, hogy Buda visszafoglaltassék, és a korona visszatérhessen Visegrádra. A proceres - főrendek, akkor a politikában csak ezek számítanak - tartsanak össze, az egész nép pedig élvezzen békét és nyugalmat. Mi meg, megannyi fáradságunk, harcaink, szenvedéseink jutalmául e földi életünk befejeztével nyerjük el Isten nevéért viselt katonáskodásunk jutalmát: az örök élet legszentebb, el nem pusztuló koronáját. Ámen. (p. 477. ) Révay tehát részben publicisztikai célokat is követ a Commentariusban: a legszentebb célokért, hazája és népe javáért, a legönzetlenebb indítékokból. (Előrebocsáthatom: meg fogja ezt tenni a Monarchiában is! ) Tudjuk, Mohács óta ez a nemzetvédelmi tendencia általában megvan a magyar történetírásban: hirdetni a belső egység, összetartás s a nagy ellenség, a török elleni összefogás szükségességét. Minő erkölcsi magaslatban áll e tekintetben a magyar humanista történetírás tanítómestere az 392