Bartoniek Emma: Fejezetek a XVI–XVII. századi magyarországi történetírás történetéből
Forgách Ferenc
erélyek kiművelésére, valamint a szellemi és technikai tudományokra nevelje, mert a király Irányítója és tanítómestere ls népének. S a fejedelmeket bizonyára nem csupán azért kell tisztelni, mondja, mert gazdagabbak a többi halandónál, hiszen a gazdaság legtöbbjüknek Inkább kárára volt, s azt mások ls szerezhetnek maguknak, hanem sokkal Inkább azért, ha erényben és bölcsességben múlnak feltll mindenkit. Ilyen bölcs civilizátora, nevelője és mestere volt a magyar népnek Mátyás, aki ezenfelül Pozsonyban előkelő egyetemet is állított fel, melyet utódai azonban tönkretettek. 26) Mátyás mindenben felülmúlta nemcsak saját kora fejedelmeit, hanem az utána következőket Is, s ezért az ő emléke az utódok előtt örökké hires és dicséretes lesz. (423-424. ) Forgáchot apja elbeszélései mellett Bonfini s Thuróczy dicsőítései ls befolyásolhatták. Igaz, szószerinti egyezés nincs közöttük, s Bonfini émelyítő dicsőítését II. Ulászlóról Forgách nem veszi tudomásul. Talán Bonfini hatása alatt is, Forgách is igen részletesen kitér a munkája tárgyát képező korszak külföldi eseményeire ls. A németországi, franciaországi, németalföldi, spanyolországi és itáliai vallási és politikai küzdelmek, diplomáciai akciók, de mindenekfölött háborúk Igen jelentékeny teret foglalnak el Forgách Commentarli-jelben. Ezeket általában Inkább csak Időrendi kapcsolatba hozza a magyar eseményekkel, s az Európában történteket Forgách nem mindig látja szerves összefüggésben a magyarországiakkal, s nem ls azért tér ki rájuk, hanem mert magukban érdekesek. Mégis, sokszor megérzi azok hatását hazája sorsára, és olykor meglát összefüggéseket a magyar sors alakulása és az európai fejlemények között. Például: Mátyás szerinte kiűzte volna a törököt Európából, ha Velence és III. Frigyes engedik, s a pápa (melyik, nem mondja) a kereszténység ügyét nézte volna, nem a magáét. Kitér I. Ferenc és II. Henrik francia királyok erdélyi politikájára ls (i.m. 160), - hiszen maga is járt erdélyi követként a francia udvarban -, s az 1556-57 körüli európai politikai helyzetet jellemezve tömören összefoglalja a németspanyol, francia, török és lengyel politika szálainak összefonódását az erdélyiéivel. Általában a török elhatalmasodását a keresztény fejedelmek hünének tulajdonítja, melyért büntetésül Isten sújtja a törökkel a kereszténységet: mert bün lenne azt hinni, hogy a földi dolgok véletlenségből, szerencse szerint történnek. 2 7) A török belviszályok - Szulejmán fiainak ellenségeskedése - jó alkalom lenne az izlámmal való leszámolásra, mondja Forgách, de a keresztény fejedelmek mindezt csak tétlenül szemlélik, I. Ferdinánd pedig csak azzal törődik, hogy fia számára biztosítsa az utódlást - Német - és Magyarországban egyaránt. (216-217. ) Minden külföldi esemény között a török történet az, ami Forgách tollán a leginkább összefonódik a magyar nép sorsával: ha a szultán a Keleten van elfoglalva, akkor Magyarország kissé megnyugodhatik mindaddig, mig az újra Európába teszi át hódító háborúit. Ezért ls foglalkozik Forgách oly Igen behatóan a török Magyarországon kivül vívott háborúival, s például a lepantol diadal elbeszélésének csaknem annyi teret ad, mint akár Sziget ostromának, és éppoly őszinte együttérzéssel írja is le. (pp. 485-492.) Azt azonban minden megjegyzés nélkül, mint természetes dolgot jegyzi fel, hogy mikor a Lepantonál megsemmisített török flotta pótlására Szelim hatalmas hajőépltkezésekbe kezdett, parancsára ehhez Báthory István is mint erdélyi török hűbéres fejedelem, nagy mennyiségű kender szállításával hozzájárult. Forgách is, mint általában a magyarság mindig ls Szent István óta a kereszténység = Európa részének tudta magát. Ez a hite, mely századok óta vérévé vált, most a török hóditás: egy Idegen, ázsiai hódító fojtogató karmai között még szenvedélyesebb, minden más lehetőséget kizáró meggyőződéssé fokozódott a XVI. századi magyarban. 2 8) így Forgáchban ls. Úgyannyira, hogy történetírásának ez mintegy alapgondolat a a másik mellett, hogy 1.1. Magyarország és a magyar nép még nem ls 230
