Bartoniek Emma: Fejezetek a XVI–XVII. századi magyarországi történetírás történetéből
Hazai német történetírók
Érdemes volt Töppelt kritikai műveleteivel Ily részletesen foglalkozni, hiszen a XVII. századi magyar történetírásban túlnyomó kortörténetirásl müvek között ritkaság a nem közvetlen élményeket referáló, vagy szem - és fUltanuktól hallott adatokból történetet rekonstruáló munka. De meg azt is szemlélteti Töppelt módszerének vizsgálata, hogy miként bontakozik kl a tudományos módszer: naiv kritikátlanság, történetietlen és a tényektől függetlenített puszta okoskodás mellett (ml a valószinü, mi a hihető, minden más kritérium mellőzésével), felbukkannak az eredeti forrásokig való ösztönös lehatolásra tett, véletlennek látszó, bár már a XV. századi humanisták által felfedezett és követett műveletek; itt véletlennek látszó kísérletek. De a XVII. században: Töppelt korában még csak a francia tudomány teszi meg a teljesen tudatos lépéseket a modern kritikai módszer teljes épületének felépítésére. Töppelt Originesei-hez Appendixként hozzácsatolta - már emiitettem ezt is a pár évvel azelőtt megjelent Artes et arma Turcarum c. müvecskéjét, egy 1383-tól 1662-ig terjedő magyar, később erdélyi történetecskét, ezúttal Transsylvanorum elmen (az első cimlapon: Occasus Transsylvanorum) megtoldva egy folytatással. E mü vében célkitűzése: rövid, de világos és szabad elbeszélést adni arról, hogy miként és miért igázhatta le a török hosszas küzdelemben Magyarországot, majd Erdélyt is. Mert őt itt is, a saját korában, az 1658. óta Erdélyt ért török dúlások végső okainak keresése vitte ujabbkori és kortörténetirásra.Töppelt az Origines élén az olvasóhoz intézett előszavában^) előadja a maga írásának indítékait és az Origines és Occasusban követett céljait. De elmélkedik történetről az Occasus (= Artes) első lapján is, hol kifejti a következőket: A szenvedélyek felkavarodása (affectuum rebellió) idéz fel minden háborút: a világ minden szerencsétlensége ebből a forrásból fakad. A "rációt" elvetették, erre a felszabadult szenvedélyek hadat izennek a halandó embereknek: az erény helyére a hatalom lépett, s igy nem csoda, ha legfőbb gondunk elnyomni a gyengébbeket. Végül fegyveres döntésre kerül a sor, Töppelt kissé dagályos stílusából ugy látszik, hogy egyaránt gondol belső és külső háborúkra is. De, s itt megváltoztatva eddigi hangját, mely a háborút és erőszakot elitélni látszott (kü lönösen az Artesnek az Occasusban kihagyott mondataiban), ugy véli, a háború bár veszedelmes dolog, mégsem öli meg az erényt, hanem éppen ellenkezőleg, a legszebb alkalmakat nyújtja erénye kifejtésére. Nincs haszna, mondja, mindig egyugyanazon erényhez ragaszkodni: előfordul, hogy aki görcsösen ragaszkodik az igazsághoz, a legigazságtalanabbul megfeledkezik az irgalmasságról, de meg a barátság örök törvényei egyenest ártanak a katonai erényeknek! Puha neveléssel az emberek elasszonyosodnak, mig a sorscsapásokban kipróbáltak lesznek igazán férfiakká. Isten büntetése a halandókon a nyugalom, eközben szövődnek az elkövetkező rabszolgaság hálói. Másfelől Isten az erőseket, bátrakat erejük gyakorlására méltatja, nehogy ugy lássék: ingyen birják szabadságukat (divinitus ... fortes mutua dlgnari exercltatione, ne gratis vldeantur liberi). Mert a szabadság egyetlen ára a vér, mellyel megszereztetik és megtartatlk. Korunk fejedelmei és a keresztény államok vezetői (Christianorum elvitatum reguli), s ezek alárendeltjei, egész életüket csak a kereskedelemnek és tudománynak szentelik. A török az egyetlen, mely a fegyvert helyezi mindenek elé, de szerzett is magának olyan birodalmat, melyet semmi más király nem remélhet. - E filozofálgatás után Töppelt rátér tárgyára, Erdély és Magyarország történeti helyzete jellemzésére.' Az egész történet folyamán nincsenek nyomorúságosabb és szégyenletesebb sorsfordulatok (revblutiones), mint Erdélyéi és Magyarországéi. Mily hatalmas volt az ősi Dácia - a dákok, szerinte = gótok = szászok országa -, mely most a legkegyetlenebb török szolgaságban senyved. A magyarok ls minő hatalmi ál lásból zuhantak mai nyomorukba, hiszen Magyarország inkább békékkel, mint háborúkkal veszett el, s azt a részecskét, ami ma még megmaradt belőle, azt ls inkább Angarlának kellene nevezni. Hogyan történt ez? (pp. 129-134.) 214
