Bartoniek Emma: Fejezetek a XVI–XVII. századi magyarországi történetírás történetéből
Magyar nyelvű, népszerűsitő, polgári magyar- és világtörténetirás Erdélyben
lomban csak németül prédikált, és csak felnőtt korában tanult meg magyarul ls. Mégis, "müveinek nyelvét, súlyát, egyéni izét tekintve szinte kizárólag magyar Írónak minősül" (Horváth, 376. ), kinek német volta csak annyiban ütközik kl magyar történetében, hogy a németeket nem gyalázza, és ahol ilyesmit talál mintáiban, azt kihagyja. Csak III. Frigyes az, kit német császár volta ellenére is súlyosan elltél, s bár kárhoztatja Mátyás "kövélységét" és " tisztessé gkivánását", amiért a háborút fölösleges módon - Frigyes ellen megindította, annak folyamán Mátyás pártján áll, s - ismét Bonfini nyomán - mindenütt kiemeli, hogy ha Mátyás a török ellen fordulni próbált, Frigyes mindjárt megtámadta. Talán egy ízben mégis pártos vérei javára, mikor az Albert király idejében történt "sacco di Buda" felelősségét teljesen a magyarokra háritja, kik "irigykednek vaia a németekre az ő nagy kazdagságokért", a "nyughatatlan Ötvös János" pedig "meg akará őket fosztani az ő igazságoktól". Igy módosítja forrása Bonfini motivációját, kl ismét az ő forrása, Thuróczy után azt irja, hogy a német birő ártatlanul ölette meg Ötvös Jánost. (Toldy, 271., Varjas, 171.) Mint Bencédi, Heltai sem marad a múltnál, hanem - már emiitettem is - megjósolja, előreveti Magyarország jövendő sorsát is. Mindketten bizonyos, akkor bizonyára a közvéleményben élő próféciák alapján festik meg a magyar jövő képét, mégpedig fekete alapon, fekete színekkel. Heltai valami német jósolgatásokról is hallhatott. Forrását keresni nem feladatom. De mlg Bencédi a magyarság földrajzi elhelyezettségéből látja meg hazája eljövendő sorsául az örökös szolgaságot, addig Heltait hadi-politikai meggondolások viszik rá, hogy a magyar jövőt reménytelennek lássa: hogy 1.1. a török uralma most már végleges és örökké tartó lesz Magyarország felett. Az ő prófétája Vitéz János. Ez, meséli irónk, esztergomi érsek korában az érseki palota falán megfestette a sybillák alakjait, s egy másik "hosszú falon", "ablakokban a magyaroknak őseket, a scythiai hercegeket, annakutánna a királyokat" végig Mátyásig. Sőt - s ez az, ami Heltait igazán érdekli - még Mátyás után ls "egynthány ablakot Íratott meg". (Nyilván fülkéket ért, ahogy a nemrég felfedezett Bakócz-féle, az erényeket ábrázoló falfestmények ablaknak is nevezhető fülkékre vannak osztva. "Az ső ablakba. Mátyás után" egy királyt egy "zseccelszékbe" ülve "behunyt szeme el", ami II.Ulászlóra vonatkozik, mert ez "tunya és lágy ember vaia". A második ablakban egy királyt, "kinek lábai alatt tüzet irtanak vaia, mely körül embereket sütnek nyársakon", ami II. Lajost jelenti, s a Dózsa lázadást, mert Heltài, csakúgy mint Bencédi, azt hiszi, hogy az 1514. évi mozgalom II. Lajos alatt történt. A harmadik "ablakra Íratott vaia két mezítelen embert, kik küszszedenek vaia az magyari koronáért, melyet az ő lábok allá megirtanak vaia". Ez I. Ferdinándot és Zápolyait jelenti, kik "annyira veszédének egymással a királyi birodalomért, hogy majd mind a kettő mezítelenek maradának mind országostól". A negyedik "ablakba Íratott vaia egy harcos oroszlánképet, mely a földen fekszik vaia és a két első lábának körmeiben tart vaia egy koronás patyolatot. Evvel a képpel azt jelenté, hogy a török császár fogná elfoglalni az magyari királyi birodalomnak méltóságát és hogy azt kezdené birnyi mind végig". Mert nem volt több ablak, "hanem ez vaia az vége. Ugy tetszik, hogy ez is beteljesedett. Mert egynihány esztendeje vagyon immár, hogy mind Buda a mü királyi székünk, mind Fejérvár a koronázó hely elköltenek tőllünk. Hogy ez János király fia János valamennyére csüggelődék az erdélyi birodalomba és hogy Pozsonba még is valami szint tartanak a koronázásban, az csak árnyék a magyari birodalomnak. " De a "magyari birodalomnak" sorsában rövidesen osztozni fog a német római császárság, s a török egész "Nagy Colonyia"-íg terjeszti birodalmát, mintahogy azt a kölni nép "egy igen régi énekben" jósolgatja: a "veres kápolnáig jő fel török császár az ő erejével és itt e kápolnánál elveszti az ő fejét". De ez, mondja 114
