Égető Melinda (szerk.): Szőlőhegyi szabályzatok és hegyközségi törvények a 17–19. századból.
Bevezető
Bevezető A társadalmi struktúra mozgásának, az egyes osztályok és rátegek életformájának megismeréséhez fontos anyagot szolgáltat az elmúlt századokra vonatkozóan a kisebb közösségek, szakmai csoportosulások életének, működésének feltárása. E tekintetben az utóbbi időben például nagy lendületet vett a céhekkel kapcsolatos kutatás. Az agrárközösségek vonatkozásában viszont a századforduló biztató kezdeményezései után az érdeklődés nagymértékben lehanyatlott. A feudális időszakra vonatkozóan a faluközösségek, illetve a földközösség kérdésének kutatáLában jelentős eredmény mutatható fel. A falusi és mezővárosi közösségek más típusairól viszont sokáig igen kevés szó esett - csak a közelmúltban élénkült meg irántuk a kutatók érdeklődése. A tudomány által számontartott, de valójában mégis igen kevéssé ismert közösségek közé tartoznak a szőlősgazdák által alkotott hegyközségek is. Mind a néprajzi kutatás számára, mind a rokonszakmák kutatói előtt jól ismert az a tény, hogy a szőlőhegyek élete az elmúlt századok folyamán - sőt helyenként még a 20. század első felében is - közösségi irányítás alatt állt. A szőlőbirtokosok vagyon- és jogvédelmének valamennyi kérdését, továbbá a szőlősgazdák kötelezettségeit és a szőlőhegyen való viselkedésnek a közösség által előírt normált gyakorta írásos formában rögzítették. Ezek a közösségek a hegyközségek, s írott szabályzataik a hegyközségi törvények vagy qrtíky^uqok. E termelői szervezetek léte elsősorban a Dunántúlról, Vas, Zala és Veszprém megyék területéről ismert. A szőlő- és borkultúra hazai néprajzi kutatása köztudottan csak az utóbbi két évtizedben élénkült meg. A nem túl bőséges szakirodalomban meglehetősen szerény helyet foglalnak el 5