Égető Melinda (szerk.): Szőlőhegyi szabályzatok és hegyközségi törvények a 17–19. századból.

Bevezető

a hegyközségekre vonatkozó vizsgálódások, önálló néprajzi ta­nulmány, mely az általánosítás Igényével nyúl a kérdéshez, mindezidáig csupán kettő jelent meg. Az egyik Vajkai Aurél 1, a másik Vincze István tollából. Ezenkívül több szerző - így a régebbiek közül pl. Jankó János,^ Gönczi Ferenc,* Dornyay Béla, 5 az újabbak közül Balogh István, 6 Dám László 7 és Varga Gyula 8 - érintette a kérdést. Belényesy Márta** és Dankó Im­re 1 0 egy-egy hegyközségi, illetve kertségi szabályzat publiká­lása kapcsán fejtette ki néhány gondolatát a hegyközség intéz­ményével kapcsolatosan. Jelenleg áll megjelenés alatt Acs An­na tanulmánya a tapolcafői hegyközségekről. 1 1 Ha majd megje­lenik, ez lesz az első olyan munka a néprajzi irodalomban, mely az írott forrásanyag és a helyszíni gyűjtések eredménye­it komplexen felhasználva kísérli meg felvázolni a hegyközsé­gi szervezet működését, egy hegyközség életét. A jogtörténet részéről is foglalkoztak a problémával. így Vásárhelyi Zoltán 1 2 még 1901-ben, legújabban pedig Csiz­13 madia Andor. J Itt kell megemlítenünk Erdei Ferenc és Pataki Ernő tanulmányát is a magyar mezőgazdaság kapitalizmuskori termelői szervezeteiről. 1* A paraszti birtoklással kapcsolatban történészek közül is többen érintették a hegyközségek kérdését. Itt elsősorban Szabó István 1 5 és Wellmann Imre 1 munkásságát kell említenünk. Részletekbe menően azonban tudomásom szerint senki sem tár­gyalta a problémát. A rendszeres kutatások hiánya miatt igen sok tisztázat­lan kérdés vem a szőlőhegyi szabályzatokkal kapcsolatoséin. így például homály fedi azt a kérdést, hogy a hegyközségek mikor és hogyan keletkeztek? Általános volt-e jelenlétük az ország valeimennyi borvidékén vagy sem? Továbbá, hogy mint a falusi közösségeknek egy hosszú évszázadokon át fennálló formája, mennyiben gyeikorolt hatást a szőlőműveléssel kapcsolatban ál­ló rétegek életformájára, magateirtására, mindennapi tevékeny­ségére? De vitatott kérdésnek tekinthető az is, hogy vajon a 6

Next

/
Thumbnails
Contents