Égető Melinda (szerk.): Szőlőhegyi szabályzatok és hegyközségi törvények a 17–19. századból.
Bevezető
lis ura érdekelnek megsértéséről volt sző. Pl. a szüret előbb kezdése, hegyvám megtagadása, szőlőnek szántévá fordítása stb. égy tetszik, hogy ez az állapot egy korábban megindult folyamat közbeeső fázisa volt. Az első lépés az lehetett, amikor a földesurak igyekeztek kivonni magukat a birtokosok közösségéből. Hár utaltam arra, hogy ez a folyamat a Dunántúlt és Észak-Magyarországot összehasonlítva, eltérő módon ment végbe. Az utóbbi borvidékek nagy részén a földesurak ir gyekeztek minél több majorsági szőlőbirtokra szert tenni. Ily módon túlsúlyba jutva a paraszti birtokok felett, nemcsak a közösség kötelékeiből sikerült kivonni magukat, hanem fizetett alkalmazóttakkal helyettesítették a választott vezetőket, majd fokozatosan elsorvasztották a közösséget. A Dunántúl jelentős részén nem látszott célszerűnek nagy kiterjedésű majorsági szőlőbirtokok kiépítése. A földesurak e tájon oly módon vonták ki magukat a közösségekből, hogy a helyenként meglévő, csekély saját kezelésű szőlőiket, valamint a földesúri jussuk következtében rájuk vlsszaszálló szőlőket nem tartották meg saját kezelésükben, hanem jobbágyok használatába adták, ami önmagában véve is jó eszköz volt befolyásuk növelésére. Miután a továbbiakban személy szerint nem tartoztak a szőlőbirtokosok sorába, előtérbe helyezhették mindazokat a jogokat, melyek a szőlőföld feudális tulajdon-mivoltából egyáltalán kikövetkeztethetők voltak vagy lehettek, s ezek segítségével kísérelték meg hatalmuk alá vonni a szőlőhegyi közösségeket. A következő fázis, melyre már 17. századi példák is utalnak, az, amikor a nemes jogállású személyek - ugyan még kimondatlanul, legalábbis a hegytörvényekben kimondatlanul - megkísérlik kivonni magukat a helység bíráskodása alól. Ennek több-kevesebb Bikerére utalhatnak a fentebb említett kitételek az egyes büntetéseknek személyválogatás nélkül való végrehajtására vonatkozóan. E folyamat betetőzése a 18. század utolsó harmadától érvényesülő megyei szabályozás után következett be, amikor is nyíltan kimondják, hogy "Nemes szeraé43