Égető Melinda (szerk.): Szőlőhegyi szabályzatok és hegyközségi törvények a 17–19. századból.

Bevezető

pülés helyekké váltak. Az itt lakók közösségét a földesúr külön kezelte.*^ Felmerül azonban a kérdés, hogy miután a feudális tulajdonviszonyok az egész ország területén többé-kevésbé hasonlóan érvényesültek, mi az oka annak, hogy egyes vidékeken a szőlősgazdák közösségeket alkotva intézték ügyeiket, másutt viszont nagyjából ugyanazokat a kérdéseket földesúri rendtartások szabályozták? Hogyan alakult ki a szőlőhegyek irányításának vonatkozásában a "hegyközséges" Dunántúl és a "rendtartásos" Eszeik-Magyarország? A szőlőhegyi szabályzatok egymáshoz való viszonyának, területi eloszlásának magyarázatára mindezideig csupán Vincze István tett kísérletet.^

0 A fenti probléma magyarázatát a következőkben látja: 1. A Dunántúlon, ahol hegyvámos szőlők formájában a paraszti birtoklás túlsúlya maradt fenn, a hegyközségek működésében dominál az önkormányzati jelleg. Az itt keletkezett hegytörvények tekinthetők valódi hegyközségi artikulusoknak. 2. A felső-magyarországi borvidéken, ahol részben taksáé, részben dézsmás paraszti szőlők mellett a földesurak majorsági kezelésében levő szőlők dominálnak, ott földesúri hegyszabályok, instrukciók, regulációk keletkeztek. Az e területen a dunántúli hegyközségekhez hasonló autonómiát felmutató szőlőhegyi szabályzatokat későbbieknek tartja amazoknál, és megjelenésüket dunántúli tiszttartók megjelenésével magyarázza. 3. Ahol uralkodó a városi polgári szőlőbirtoklás, ott városok hegytörvényeiről beszélhetünk. Ezek a szőlőhegyekre vonatkozó rendszabályok a városok írott törvényeibe foglalva találhatók. Ilyeneknek tekinti a szerző a hegyaljai városokat, Miskolcot és Gyöngyöst, Egert azonban már a kivételes helyzetűek közé sorolja. Nem világos viszont, hogy ezek a megállapítások a városokra általában vonatkoznak-e vagy csak a felsőmagyarországiakra? Továbbá, hogy mi volt a helyzet az Alföldön. 20