Fülep Lajos levelezése VII.

Levelek

Nagyon sajnáltuk annak idején, hogy nem jöhetett ide a kanonoki házba, milyen áldás lett volna szegény uramra a társasága. 2 Keserves éveket éltünk át, különösen a két utolsó év volt megalázó, mikor 51-ben a nyugdíjat is megvonták és itt maradtunk egy fillér nél­kül. Ezzel a tudattal halt meg és hagyott itt engem, ma éppen 17 éve. A családom és ajó barátok segítettek és segítenek ma is. 56 után 200, később és ma 385 frt kapok, gondol­hatja, hogy lelkesedem. De nem akarom untatni, inkább egy vidám esetet mesélek el, bár lehet, hogy már hal­lotta: összejöttek a református presbiterek, és közülük egyik rosszallotta, hogy P.[éter] J.[ános] 3 püspök létére kiszolgálja a rendszert. Egy másik a védelmére kelt, mondván: Dá­niel próféta 4 is beméne vaia az oroszlánok közé. Mire az előbbi megjegyezte: Igaz, hogy beméne vaia, de nem nyala vaia. Az írásom nagyon bizonytalan, hiába, a kor, ez a gyógyíthatatlan betegség, írja, hogy gyengül a szeme. Az én szememet októberben operálták, szürkehályog volt, már alig láttam, most is csak azzal az egy szemmel, a másikat a glaucoma teljesen elron­csolta. Havasékra 3 visszatérve, mi is ott vettük a könyveket és egyszer Entznével 6 kiléptünk a boltból és egy nyilas fogdmeg ránk támadt, hogy merünk zsidó boltba menni. Odame­gyünk, ahova akarunk, volt a válasz. Sokat mesélhetnék még, de tudom, okosabb dolga is van, mint az írásomat olvasni. Még egyszer elnézést kérek és csak egy sort, hogy nem haragszik. Szívből üdvözli és minden jót kíván Márta Fischer Béláné MTAKK Ms 4586/230. Kézírás. Címzés: Fülep Lajos Egyetemi tanár úrnak Budapest II. Széher ut 22. Feladó: Dr. Fischer Béláné Pécs, Káptalan u. 4. Fischer Béláné ld. 2891/4. 1 A „szalonkommunistára" utal. Ld. 3163., ill. 3165. sz. 2 Amikor 1945 tavaszán a pécsi egyetem bölcsészkarának visszaállításáról volt szó. s FL a filozó­fiai tanszék várományosa volt, Pécsett lehetősége lett volna a Káptalan u. 4. sz. alatt. Fische­rékkel egy házban lakáshoz jutni. 3 Péter János (1910-1999) politikus, ref. püspök. 1949-1956, ill. 1957-ig a Tiszántúli Ref. Egy­házkerület püspöke, 1958-1961, ill. 1961-1973 között az MSzMP tagjaként külügyminiszter volt. 4 Dárius perzsa király főemberét, a zsidó Dánielt irigyei bevádolták, hogy nem a törvény szerint a ki­rályhoz, hanem a maga istenéhez imádkozik, ezért vetették az oroszlánok vermébe, ahonnan sér­tetlenül szabadult. 5 Ld. 3165/5. 6 Entz Béla (1877-1959) patológus, a pécsi egyetemen 1924-1952 között professzor özvegye. Élete utolsó éveiben Entz Béla Pécsváradon élt. 533

Next

/
Thumbnails
Contents