Fülep Lajos levelezése VII.
Levelek
Amikor Szántó Tibor 9 azzal keresett meg, hogy a Magyar Helikon ki kíván adni egy Kner Imre levelezésgyüjteményt, kb. Vi órát beszélgettünk róla, s ekkor elsősorban a meglévő levéltári anyag lényeges vonásait ismertettem. Érthető, többre nem futotta az időből. A kötet szerkezetének lényeges elveire nem mondott komolyabbat. Így kezdtem el a válogatást, amelyben egyszerre sok szempontot akartam érvényesíteni, de úgy, hogy a levelekből az addigi nagyon egyoldalú Kner Imre kép teljesebbé váljék. Láttassa meg a levelezés erőteljesen a kort, amely megöli a legnemesebb szándékokat is, mutasson rá azokra a momentumokra, amelyek Kner Imre egyéniségének kialakulása szempontjából fontos dokumentumok lehetnek, láttassa meg a bibliofilia helyzetét és éreztesse meg Kner Imre vele kapcsolatos áldozatos munkáját, mutasson rá érdeklődésének sokirányúságára, igaz hazaszeretetére, s mellékesen szolgáltasson adatokat egy-egy kultúrhistóriai szempontból értékes mű megjelenéséhez (elutasításához), egy-egy író-költö-művész reálisabb megismeréséhez. A sok visszautasítás után ugyanis kevés lehetőség látszott arra, hogy újabb kötet követheti ezt, ha nem tudjuk dokumentálni a levelezés sokoldalú értékeit. Ennek szükségében pedig most is hiszek. Az igazsághoz tartozik az is, hogy közben egy 450-500 oldalnyi levéltömeg is eltűnt szőrin-szálán, Szíj Rezső nem tudta visszaszerezni, bárhogyan is próbálkozott vele. (Ekkor éppen az Akadémiai Kiadó szakreferenseinél volt.) Ezek a tényezők kényszeríttettek arra, hogy e roppant színes levelezést úgy állítsam össze, hogy kötelességérzetet ébresszen az illetékesekben a teljes gyűjtemény kiadására. Ennek a célnak, úgy érzem, jól megfelel a kötet. Természetesen egy kötetet sokféle szempont szerint lehet összeállítani. Azok az elvek, amiket a Magyar Nemzet január 4-i számában emlegetni tetszik, érvényesülnek is benne, ha nem is kapnak felerősített hangot. Kner Imre alakja „láthatóan, tapinthatóan elevenedik meg csakugyan belőlük" s én nem hiszem, hogy legyen olyan olvasó (ehhez még vájt fül sem kell), aki „ne érezze át a kivételes emberi nagyságot, és mélységesen meg ne rendüljön tőle". A levélgyüjteményt én a művészi elveket tisztázó, jól láttató „A könyv művészete" 10 emberi kiegészítőjéül szántam. Benne Kner Imre az ember egyéniségének a körülhatárolása érdekelt, s - jól ismerve a levelek adta lehetőségeket - ezt viszonylagosan jónak érzem is. Ha nagyobb teret kaptunk volna hozzá (először csak 10 ívnyi levelezés összeállítására kaptam megbízást!), úgy bizonyára még pregnánsabb lett volna a nemes cél. És most hadd térjek rá a Szabó Dezső levelekre." Ezeknek azt a feladatot szántam, hogy azt dokumentálják, hogy a 27-28 éves Kner Imre a maga autodidakta úton szerzett ismeretanyagával eljutott oda, hogy olyan íróktól is függetlenítse magát, akit pedig a legjobb barát, Balázs Béla'" ajánlott a kiadó belső munkatársául. Én ezt a tényt Kner Imre szemléleti fejlődésének egyik fontos határköveként tisztelem. Ezt igazolja az is, hogy ekkor próbálja kialakítani a magyar hagyományokra épülő tipográfiai stílust Kozma Lajossal 1' Selmecbányán - talán éppen annak az indításnak egyenes folyományaként, amelyet a Szellem 1 4 kiadásának közismertté tett nyomdatechnikai-művészeti elvével Ön indított meg benne," s amelyet majd a Kner-Klasszikusokban 1 6 és a Monumentálban 1 7 realizál először. A kiadói elvi tudatosodásnak és önállósodásnak dolgában fontos szerepet látok a Szellemtudományok Körének 1 8 radikalizálódásában, érlelő munkájában. Szóval éppen a viszszaulasítás másoktól független tényét érzem én nagy jelentőségűnek, s nem azt, hogy Szabó 508