Fülep Lajos levelezése VII.

Levelek

Dezsővel is levelezett. Nem Szabó Dezső emléke előtt akartam tisztelegni a levelek megjelentetésével. Az ő értékelésben fiatalos, egyetemista fővel sem voltam elfogult. Elég talán, ha arra hivatkozom - nem kérkedve, csak bizonyításként, hiszen Ön nem ismer - hogy 1939-ben a numerus clausus és nullus elleni kevés tiltakozó között ott voltam én is, s tizenketted magammal hívtam párbajra az akkori kötelező becsületvédelem értelmében a debreceni egyetem Árpád B.[ajtársi] E.[gyesület] (bölcsészettudományi kari szervezet) vezérét. (Normálisabb becsületvédelmet nem fogadott el a kor, s akkor az egész város nyilvánossága előtt sértegettek meg bennünket.) Apám, a falusi ref.formátus] lelkész józansága is, amelyhez a falu józan ítélőképessége is társult, arra nevelt rá, hogy a nagydob zaja mögé se féljek értő füllel közelíteni, s így - ha voltak is olyan nézetei, amelyeket megértve fogadtam, rajongója nem voltam soha. Szomorú igazság, hogy a gyulai levéltárban található csonka levelezésanyag Kner Imre egyetlen válaszlevelét sem őrzi.

1

9 így azokra a levelekre volt szükség, amelyeket Szabó írt, sajnálván ugyan az elutasítást, de elismerve, hogy Kner érvei becsületesek, mert elviek. További igazolásul azokat a reflexiókat szántam, amelyekben arról beszél Kner, milyen nehezen és körülményesen akadt rá Király Györgyre,

2

0 aki elképzeléseit irodalmi síkon nagy tudománnyal szolgálni tudta. Ekkor szól ö maga is Szabó Dezső általam is elítélendő magatartásáról. Dehogy „ízléstelenség" volt ez, inkább annak igazolása, hogy ő már a kezdet kezdetén észrevette, hova torkollik Szabó Dezső útja, amikor sokan még gyanítani sem gyanították, s ebben a felismerésben a Balázs Bélához fűződő érzésein is túl kellett tennie magát. Higyje el nekem, ha előkerültek volna (de a szegedi átrendezés és leltárba szedés sem hozott napvilágra egyet sem) Kner Imre válaszlevelei, abból közöltem volna mindezeket. Fájlalom nagyon, hogy én mindössze annyit tudtam meg Szántó Tibortól, hogy Ön egy nagyobb művet kíván befejezni,

2

1 nem vállalhatja az előszó megírását, amely szerepre Kodály halálával

2

2 én is Önt, mint erre legilletékesebbet hoztam javaslatba. Megértettem ezt a lépését, bár roppant sajnáltam. Nem magam, hanem a Kner Imre emléke miatt. (Ez természetesen nem jelenti egyben azt is, hogy Ortutay

2

j szép bevezetőjével ne értsek egyet), az embernek gazdálkodnia kell az idejével. Az azonban leginkább fáj, hogy csak a kritikájából értesültem arról, hogy összegezte véleményét a válogatásról. Bizonyos, ha ezeket az elveket is ismerem, vagy össze tudom egyeztetni azt az én elképzeléseimmel is, az Ön által megadott szempontok alapján talán jóval bővebb, de teljesebb képet adó kötet jelent volna meg, s így gazdagabb, értékesebb lett volna a munka. Ami a lektori munkát, a jegyzetekhez fűződő intenciókat illeti, hadd mondjam el, hogy eleinte csak olyan rövid megállapításokat kívánt volna a szerkesztő, mint pl. Babits Mihály, költő. Ezt én kezdettől fogva (amikor még minden levélhez külön készítettem el a jegyzeteket; ezt ugyanis az ismétlések elkerülése érdekében később változtattuk át alfabetikus sorrendűre) sem tudtam megcsinálni. Csak ekkor járultak hozzá, hogy a dátumokat is közöljem. A két soros általánosságok mindig hagynak kívánni valót maguk után, különösen az ilyen irányítás mellett készülők. A visszakapott lektori megjegyzések - a nálam levő példány igazolja - elenyészően csekély, s csaknem kizárólag stiláris korrekciót igényelnek. Nem szeretem, nem is tartom reálisnak, ha egy könyvről csak egyfajta vélemény alakul ki az értő emberekben. Jobb, ha gondolatok kereszttüzében alakul ki a végső megítélés 509