Fülep Lajos levelezése VII.

Levelek

hogy ne kelljen belopóznia észrevétlenül a könyves polcok temetőjébe. Én pl. ma sem láttam a nem állami könyvesboltok kirakataiban (tehát a szövetkezeti boltokban). A sors különben velem is tréfát űzött. A gyulai levéltár vezetője

4 közölte velem egy délután az orosházi állomáson, hogy ő kapott már belőle tiszteletpéldányt, s erre hivatkozva kértem én is egyet a nyomdától. Amikor aztán ezt kézhez kaptam, érkezett meg az Európa tiszteletpéldány is. Tény, hogy ez a fajta szemérmesség nem méltó ahhoz az akarathoz és hithez sem, amellyel a levelezéssel én foglalkoztam, mert közzétételük szükségességében mindig szívósan hittem, sok keserű tapasztalat és visszautasítás ellenére is, még kevésbé Kner Imréhez. Igaza van abban is, hogy a címlap megoldása nem szerencsés. A sok íróra-költőre való hivatkozás üzleti fogásnak hat, s mintha egy tőről fakadna azzal a kishitüséggel, amely mindössze 2.000 példányt rendelt neki. Az üzletinek látszó fogás méltatlan az önzetlen Kner Imréhez és Kner nagyságához - a felsorolás sorrendiségének tévedésével együtt. A cím megfogalmazásába ugyanúgy nem volt beleszólásom, mint a címlap tervének elkészítéséhez sem. A cím maga azonban már felemás érzéseket kelt bennem. Ha a Kner Imre levelek szellemét nézem, amely állandó tiltakozás az ellen, hogy öt ne művésznek, hanem mesternek tartsák (akkor is, ha történetesen Tótfalusi Kis Miklóshoz

3 hasonlóan érezte is a maga érdemét ebben a szabad szellemet megkötő kis országban, vagy ha tudta magáról, hogy nincs több, mint 6-8 olyan nyomdásza korának, aki eléri az ő szintjét - közülük éppen a legnagyobbak véleményét dokumentáljuk több ízben is Kner művészi színvonalú munkásságáról: tehát a másik szakembert!) úgy elfogadom, de csak a szó Kner Imre által használt és érzett értelmében. Tény, hogy Kner Imre közismert szerénysége, amely mögött azonban magabiztos öntudat van, nem lehet önmaga megítélésében az utókor irányító elve, s hogy éppen „általában", a szó általános értelmezése szerint (nem a művészmester megszólításban is gyakran érvényesülő elv alapján) illett és kellett volna őt művésznek vallani. Erről ne többet. Most engedje meg, hogy elmondjak egyet-mást a kötet valódi geneziséről (mert az jóval nagyobb kálváriát járt meg, mint amit Ön ismer), rávilágítva a válogatás szempontjaira és a jegyzetek készítésére. Jó 15 éve foglalkozom szabad időmben - sok egyéb teendő mellett - a Kner levelekkel. Nyugodtan mondhatom, jól ismerem. A levelezés anyaga csonka, csak kisebb töredékét tudta megmenteni Csákabonyi Kálmán

6 annak idején attól, hogy zúzdába vigyék. Ömlesztett állapotban került át a levéltárba, rendszerezetlenül hevert ott több esztendőn át. Addig, amíg egy váratlan minisztériumi rendelkezéssel át nem vitték Szegedre, én kb. 1.000 oldalnyit gépeltem ki a különféle dossziékban ömlesztve tárolt anyagból azért, hogy egykor majd közkinccsé válhassanak. Több helyre fordultam, majd fordultunk ezzel az anyaggal, mert időközben Szíj Rezső

7 és Sáfrán Györgyi

8 is hajlandónak mutatkozott a publikálásra, sőt közöltek is itt-ott leveleket belőle, de vagy nem merték vállalni, vagy csakugyan a papírhiány miatt (?) nem volt sehol sikerünk. Közben arról is volt szó, hogy a szegedi egyetem magyar tanszékének tagjai kapcsolódnak be a munkába, s azokkal együtt jelentetjük meg. Ez is dugába dőlt, nem kezdte meg ott sem a levelek feldolgozását senki. Dr. Szabó Ferenc levéltáros Gyulára kerülve visszaszerezte a leveleket Szegedről, ahol ugyan leltárba szedték adatonként, de a régi ömlesztett állapotot megtartották, a dossziékat nem rendszerezték. így vannak nagyjából most is Gyulán. 507