Fülep Lajos levelezése VII.
Levelek
mennél bele a legtöbb szenvedéllyel, ebben látnád leginkább a mi dolgunkat is itt, Magyarországon, amiben még tehetünk valamit. Azt már mások is észrevették írásaimban - elsőnek Kassák 5 - s magam is tudom, hogy a látásom festői. Tájakat látok s bennük embereket, általában kívülről. Legelső kifejezési megnyilvánulásom is a festés volt, 8-10 éves koromban. Bárminek a megírásához is, úgy érzem, festő módjára kezdek hozzá, s csak hízeleg nekem, de nem egészen értem, miért mondják annyian - kitűnő építészek is - építészinek a szemléletemet, a Vallomás és búcsúban. 1 1 Valami furcsa van itt, amit könyved s ez a fejezete revelált nekem, s talán ez nem csak az én ügyem, hanem az egész országé. Ahol az építészetnek sohsem volt igazi becsülete, de ahol tódulnak az emberek a Munkácsy, a Székely Bertalan, a Rippl Rónai kiállításokra, minden erről szóló könyvet megvesznek, s ahol még apám is pedig milyen messze volt a művészettől! - büszkélkedett hozzánk vetődött Broczky, Lötz, Vaszary képével.'" Lírikusabbak vagyunk talán, vagy csak szegényebbek, akiknek ecsetre, vászonra még tellett, de kőre, bronzra már kevésbé, s a legkevésbé épületre? Olyanokra, melyeken kísérletezni lehet! Még az is csoda, hogy Lechner megépíthette azt a néhányat, akadt, aki vállalta, pénzét beletette. S ez az építészeti megalapozás hiányzik egész művészetünkben, talán leginkább a festészetben éppen. Szóval a festészet világa - amit eddig is a legjobban ismertem - most jó néhány képsíkkal mélyebben tárult fel előttem, s előre mutatóan is. (Lefelé dőlő soraim nem pesszimizmust jelentenek, hanem azt, hogy a lábam miatt feküdnöm kell, s le is csúszik a mappa, amin írok. Ez szolgáljon a szokottnál is olvashatatlanabb írásom mentségéül is.) Az olvasó legmélyebb értését fejezi ki az - ezt mint író tudom - amit Cézanne-ról szóló csodálatos lapjaidnál éreztem; az, hogy pontosan így gondoltam mindig én is. A Székely Bertalanról szóló rész pedig kísértetiesen áll a mai szoc-re[a]l festészetre, sőt irodalomra is. S még valami - sőt talán ez az igazi, s ez most jutott eszembe, ami a festészet iránt való nosztalgiámat indokolhatja: - az építészet szigorú világa, a rendcsinálás, a kötelességvállalás világa, kora után, melybe énem egyik fele kötődik, vágyom a lazább, a szabadabb, a már megalapozottabb, ha úgy tetszik vidámabb világ, korszak után, amelyben a festészet virágozhat, amelyhez már lerakták az alapokat, s lehet ficánkolni felettük. Messze vagyunk tőle! Bennem ez a könyv végül is azt a nagyon határozott igényt és szükség érzést keltette, hogy Neked még egyszer ilyen módon meg kell szólalnod, s egy emberöltővel, egy nem közönségessel később még egyszer meg kell mondanod, mit tartasz a művészetről. Tudtommal, dolgozol is rajta. Ez az előadás, amit nálunk a Mesteriskolán tartottál," fellebbentett valamit, amit azok a jóérzésű, az igazságra vágyó fiatal építészek is megéreztek, s emlegettek, s ami mögött egy magasrendű, zárt esztétikai, egyben etikai világ sejlik. Nagyon szeretnék többet tudni munkádról, ha lehet, s szeretném hinni, hogy kapunk valamit, ami ismét néhány évtizedre útravaló lehet. Egy boltív záródását. Ezzel a reménnyel zárom soraimat. Tisztelettel és szeretettel Granasztói Pál MTAKK Ms 4587/167. Kézírás. Címzés: Fülep Lajos professzor úrnak Budapest 11. Széher út 22. Feladó: Granasztói Pál, Alsógöd, Leiningen utca 10. 45
