Fülep Lajos levelezése VII.

Levelek

1 A küldött különnyomat A régi magyar művészet periodizációs problémái címmel az 1964. X. 2223-án tartott elméleti és módszertani konferencia anyagát közli, Dercsényi Dezső, Dávid Katalin. Mályusz Elemér, Heckenast Gusztáv és Klaniczay Tibor előadását, ill. hozzászólását tartalmazza. = Műv. tört. Ért. 1965. 3. sz. 191-213. Dávid Katalin felszólalásában utal a tárggyal kapcsolatban FL nézeteire. A dedikáció szövege: „Professzor úrnak tisztelettel Dávid Katalin." A Művészettörténeti Értesítőnek ez a száma eredetileg FL tiszteletére jelent volna meg, de ezt megakadályozták. Tartalmában azonban nagyrészt FL-sal kapcsolatos írásokat közöl. 2 Dávid Katalin a Művészettörténeti Dokumentációs Központ vezetője volt. 1965-ben elbocsátották, mivel az ún. .jezsuita-összeesküvés" néhány vádlottja a Dokumentációs Központ számára végzett kutatómunkát. Dávid Katalin a Nemzeti Múzeumba került, ahol 1969-ig volt alkalmazva. Ezután a Művelődésügyi Minisztérium Egyházi Szakfelügyeletének vezetője lett. (Dávid Katalin közlése.) A „baráti együttérzés" Dávid Katalin elbocsátására utal. 2810. VAJDA KORNÉL - FÜLEP LAJOSNAK Kalocsa, 1965. XII. 30. Mélyen tisztelt Professzor ur! Jó múltkori levelemre

1 (és kérdésemre) adott kimerítő és rögtöni válaszáért" szeretnék most köszönetet mondani. Nem tudom kellőképpen kifejezni hálámat a nagyon várt, de biztosra semmiképpen sem remélt levélért, és természetesen a fölvilágosításokért, amelyeket benne kaptam. De... úgy látszik rosszul tette a Professzor úr, hogy levele végén szemtelenségemet mentegette. Vérszemet kaptam és ujabb merényletre készülök, helyesebben ismét lenne néhány kérdésem. Mentségem nincs, és bocsánatkérésem is álságos, hiszen ha a bűntudat nagyon mélyen élne bennem, nem zavarnám Professzor urat újabb, ugyancsak indiszkrét levéllel. A tárgyra térve: a modern képzőművészetről lenne szó. Természetesen ismerem Professzor úr „nyilatkozatát" Csontváryról a Kortársban.' Ebből többek közt valami olyasmit figyeltem meg, hogy az u[gy]n.[evezett] modern művészet, bár értékes alkotókat és nagy alkotásokat tud fölmutatni, végülis mégsem igazi és egyetlen folytatása annak az útnak, amelyet Cézanne kezdett el a „régi" művészetnek az impresszionizmussal bezárult köre után. De ha ez így van, akkor jelenleg két művészet van: az egyik a kubizmus és az ebből többé-kevésbé logikusan következő izmusok; a másik pedig mintha a „régi művészet" lenne, persze előzmény nélkül, mivel nem az impresszionizmusból nő ki, hanem a régi mintákból csipeget hagyományt magának, és így persze nélkülözi a folytonosságot és azt is amit stílusnak szoktak nevezni. (A „realizmus" valami zagyva fogalomnak tűnik előttem, abban az értelemben, ahogy nagyrészt tárgyalják, mindegy, hogy „parttalan" vagy „nagy".) Tehát két művészet van, de valójában egyik sem az „igazi". A nagy alkotó: Csontváry valahogy egyikbe se illik bele, és bár ez éppen azt mutatná, hogy az „igazi" a kettő között, helyesebben teljesen függetlenül a kettőtől lehetséges, mégis, Csontváry magányos, nemcsak mint kvalitás, hanem mint irány is. A múltkori esethez hasonlóan, ebben a kérdésben is valami rövid eligazítást szeretnék kapni, tudván, hogy „hosszú", kimerítő vagy teljes választ erre - bár úgy hiszem éppen 278