Fülep Lajos levelezése VI.
Levelek
lyikkel - a könyvtáradat, kérlek, írd meg, s nagy örömmel teszem. A nagy olasz kötet címe: Miti e Misteri. Azt hiszem, megírtam ezzel minden lényegeset, és ismét jogot szereztem arra, hogy várjak legalább egy rövid hírt Rólad. Olvasni valamit Tőled szintén nagyon jó lenne. Mennyire nincs semmi szellemi újság ebben a megmerevedett világban! Úgyszólván csak a merevedés az, ami még fokozódik, és pedig legbelül. A viszontlátásban reménykedem, 1 5 ha egyelőre, míg a müvek, amelyekre ezeket az éveket szántam, el nem készültek, nem is gondolhatok rá. Öröm arra gondolnom, hogy Te is müvednek 1 6 élhetsz és bízom benne, hogy a lakásod kérdése 1 7 is minél előbb megoldódik. Ne feledd el új címedet megírni: az enyim posta szerint, a régi. Szép húsvéti napokat kíván, szeretettel ölel Károly Kedves Lodovico, különös erővel elevenedtek fel bennem ezen a télen a három év előtti együtt töltött helyek és élmények. Nehéz szívvel mentünk el a kis utcácskában a kocsma előtt, ahol most már az abruzzoiak - nyilván a gazda hiánya miatt - éppen csak hogy együtt vannak, de minden atmoszféra nélkül és mondtuk a gyerekeknek, hogy ez volt az a hely, ahol annak idején esténként ültünk s miközben mondtam ezt, sajnáltam, hogy nem adhatom vele mindazt, amit nekünk ezek az esték jelentettek. Sokért nem adnám, ha megvarrhatnám megint a kesztyűjét, elkísérhetném a postára, de legfőképpen ha még egyszer abban a kiváltságban részesülhetnék, hogy fel szabadna sétálnom a Campidoglio lépcsőin Lodovico oldalán, amikor hosszú idő után először találja szembe magát a római panorámával. Bár sokszor nyugtalanít az a gondolat, hogy ez Anmassung volt, éppen ezen a sétán útitársául szegődnöm, de másrészről, az idők mindig növekvő távlatában, mindegyre nő ennek az emléknek a jelentősége bennem és a nagy élettetőpontok egyikévé lesz. Most hallom, hogy Lukács Györgyék 1 8 májusban idejönnek a közelbe Szilasiékhoz." Ha ez lehetséges, nem gondolhatna-e Maga is megint egy utazásra? Itt minálunk lakva és a közeli völgyeket bejárva is sok szépet találna, hát még ha lent találkozhatnánk ismét! Károly most megy le húsvéthétfőn, hogy egy hétig tartó könyvtári munka után kb. két héten át járja barátokkal az etruszk vidéket. Minden jót kívánok és üdvözlöm szeretettel Magda MTAKK Ms 4588/41. Gépirat autogr. aláírással. Címzés: Hongrie Fülep Lajos dr. egyetemi tanár Budapest XI. Nagyboldogasszony útja 11/13. Feladó (bélyegző:) Prof. Dr. K. Kerényi Tegna-Ticino Suisse Kerényi Károlyné Lukács Magda kritikus, bibliográfus. FL 1948-ban Rómában ismerte meg személyesen. 1 Kerényi levele válasz FL 2076. sz. levelére. 2 1948-ban voltak együtt a római Magyar Intézetben. 3 A gyerekek: Lucia (szül. 1940.) tanár, Kornélia (szül. 1942) klasszikus-filológus, Dionigi ld. 2076/10. 4 Carlo - Tolnay Károly. 31