Fülep Lajos levelezése IV.
Levelek
s emiatt nem lesz majd összeegyeztethető a könyvvel. Hogy ha folyóiratban közlődik, abba természetesen nem szólok, nem is szólhatok bele. Tehát majd elválik, ha készen lesz. A vázlatát nagy érdeklődéssel olvastam, bámulva, hogy mi mindent tud kihozni abból a két írásból. Én annyira messze vagyok tőlük, hogy nyomda alá újra olvasva, nem volt türelmem arra, figyelni, mi van bennük, csak azt láttam, mi nincs. Talán nem kell mondanom, hogy nem mórikálom magam, szerénykedve, hogy a rámcáfolást provokáljam. Amint talán már említettem, alig publikáltam valaha valamit magam elhatározásából, mindig alkalmilag, felszólításra, s alkalmazkodni kénytelenül (előadás, folyóirat stb.). Az egyetlen, amivel azonosítom magam, s magamhoz méltónak tartok, a még kiadatlan művészetfilozófiám. Szóval, nem szerénykedem, inkább a legnagyobb mértékkel mérem magam, joggal-e vagy nem, majd elválik, de hadd tévedjek inkább abban, hogy túl sokat kívántam magamtól, mint abban, hogy eddigi publikációimban már valami nagyot elérni véltem. Amit eddig publikáltam, mind más lenne, ha azt csinálhattam volna, amit tudtam volna, vagy amit akartam. A legfontosát mindig el kellett hagynom. Ezért kell most Magának úgy keresnie a szöveg mögött az igazát, mint valami palimpsestuson. Segíteni ebben én nem igen tudok. Annyira teljesebb complexusban, annyira a totalitasban látom a dolgokat, hogy számomra csak a művészetfilozófiámban van teljes és világos értelmük. így azon csodálkozom, hogy enélkül egyáltalán értelmet talál bennük valaki. Mert a művészetfilozófiám készült bennük, amikor még csak szándékként élt, - s most itt is, ott is azt látom, hogy ez vagy az a gondolata már 30-35 évvel ezelőtt megvolt - de úgy, a totalitas nélkül, nincs igazi értelme, sőt tévedésnek minősíthető. Legkevésbbé a metafizikában tudok segíteni. A művészetfilozófiámban ez a vége mindennek, mindenre kiterjedő, nagyon részletes analízis után, s csak úgy lehet igazán meggyőző. De jóformán teljesen előkészítés nélkül? Csak hitvallás. De ez Magát ne riassza el. Közben legfeljebb a saját metafizikájából csinál meg valamit. Mert csakugyan nem az a fontos, hogy minden valamikép benne legyen azokban a kis írásaimban - az a fontos, mire inspiráltak! Különösen fontosnak tartom - amit nagyon helyesen befejezéseül szán - az ethicumot. Hogy mért, nagyon hosszadalmas volna megírni. De remélem, hogy majd eljöhet, s akkor élő szóval félóra alatt többet tudok erről mondani, mint így egy napi írással. No most még Karayról. Az építészeti essai-ről 9 ő csak annyit írt: „Gombos Gyula... 1 0 megkért arra, tudjam meg, hogy az esetleg kiadandó építészeti tárgyú mű kb. mikorra készülne el és mi lenne a címe." Nem történt tehát semmi megrovandó egyik részen se. Ha K.[aray] csakugyan „megfontolatlan", - véleményem nem lehet róla akkor velem nexusban buzgóságból volt az, s mivel ebben az ő lobogó temperamentumát látom, tetszik nekem. Ez aztán fene gyerek! - de nem az voltam-e én is valaha? S olyan attaque-ot intézett ellenem, hogy kiütött a nyeregből. Nem akartam azokat az ócskaságokat újra publikálni. S az elveimért birokra szoktam menni. De K.[aray] eltalálta a legveszedelmesebb oldalamat, amerről még mindig le tudtak teríteni, s ez az, ha fejemre olvassák, hogy rám vagy arra, amit csinálok, valahol szükség van, hogy hasznomat vehetik. Ebben nem tudok eléggé objektív lenni, a lelkiismeret nyugtalanít - s engedek! S most aztán már nem vonhatom vissza, és itt vagyok tele szorongással, 513
