Fülep Lajos levelezése IV.

Levelek

És most még egy dologról, amelyről gyakran beszélgettem magamban Magával. Ezek ibolyás urak, - hogy kik mindjárt meghallja. Ezek ifjúkorukban elhatározták, hogy tökéletesek lesznek: az irigységet ők nem akarják ismerni, a kárörömöt meg fogják vetni, disznólkodni nem fognak, sem káromkodni, - a „hitveseket" ők tisztelni fogják, mértékletesek lesznek hangban és cselekedetben, mert ők nem szeretik a túlzást, egyszóval mindig higgadtak lesznek a keservét, s minthogy a trágárságot annyira megvetik s mindent annyira szeretnek, ami derék, tiszta, egyszerű, nemes, igaz, becsületes, megbízható, gyengéd és hűséges, megvetnek minden olyat, ami csélcsap, huncut, széllel bélelt, borsos és bitang, mert erkölcsi magatartásukat sérti, - s az ilyesmi nem is „férfiakhoz" illő, hanem „fickókhoz." Tehát még a viccet sem szeretik, - csak az évődést. Évődnek tehát szüntelenül s oly ártatlanul, mint ahogy nagybácsik szoktak a kisbabákkal. Egyszóval ezek ártatlanok, akár a szűzleányok. Csakhogy a szűzleányok olyan ártatlanok? Tudjuk, hogy nem. Ők sem. Nos, ki az, akiről beszélek? Ezek továbbá folyamodvány-stílusban fejezik ki magukat. Ha tetszik nekik egy lány, nem kapnak a mellecskéje után, hanem ráütnek saját illetlen kezükre s azt mondják rá: „nagyon derék egy leányzó." - „Kedves személy" - ezt is szokták rá mondani, ha már „a személy" nagyon felizgatta képzeletüket. Kosztolányi, az édes bitang, akinek a cipőjében több esze és életismerete volt, mint ezeknek a fejében s a csélcsap Karinthy nekik „fickó." A szóban forgó úr mesélt nekem egyszer az unokanővéréről s nehogy a megvágyásnak halvány árnyalata mutatkozzék szavaiban, így fejezte ki magát: „A múltkor is itt volt Pesten, nagyon csinos személy, de igazán csinos, látszott az arcán. " Érted ezt ember és embernek mindkét nembeli fia! És te is édes Isten? Ezt az objektivitást és ezt a higgadtságot. Látszott az arcán, hogy csinos. - Ugyanő, ugyanakkor egy „ledér könyvkereskedőről" is beszélt nekem. Papírból van, úgy látszik, a lelkük. Papírrá stilizálták, kilúgoztak magukból mindent, ami cuna, pfui kakás. Egy barátom egyszer Drehr Imrére

9 azt mondta neki: - ejnye, ez a gazember! - Nem gazember, csak széltoló! - javította ki szavait mosolyogva barátunk. Érted ezt a magyarosságot ember és embernek fia? Mert ők azt is elhatározták, hogy magyarok lesznek, tökéletesen beszélnek majd magyarul. És érti ezt a higgadtságot is Nagytiszteletű Uram! És ezt a leintő fölényt! Mert fölényesek is, ők helyreigazítják az embereket. Ugyanő azt mondja nekem: „Ezek meg ezek azért haragszanak rám, mert azt hiszik, hogy én mindent tudok. Nos, kijelentem, hogy én nem tudok mindent, nagyon sok olyasmi van, amit én nem tudok." (Szórói-szóra citálok, könyörgök, higyjen nekem, rögtön felírtam a naplómba.

1

0 - No, ne mondd, - szerettem volna megjegyezni, de semmit se szóltam. Isten úgy segélje a lelkemet, hogy szórói-szóra idézek. Mert hisz be is magoltam én mindezt, nem akarom én ezeket elfelejteni.) Ezek a papírkedvelők, ezek az Ambrus Zoltán-imádók, ezek a szép-lelkek! Ezek a literary gentelemanok ibolyával a gomblyukaikban. No tudja-e már, kiről beszélek? Becsületes emberek ezek persze, csak épp, hogy pomádéból vannak, pedig nem ilyennek teremtette őket az Úr! Egy porcikájuk sem él. Az aggszüzek! - így szoktam őket hívni magamban, lévén ma már mind a kettő öregember, sajnos. Mert azért sze286