Fülep Lajos levelezése IV.

Levelek

betegen, mikor alig bírom már ki, úgy fáj a hátam. Minek? Őrült vagyok én? mikor úgyis elveszik. Épp most telefonált a feleségem,

5 aki ugyancsak betegen, - öt hete fekszik dagadt térdével, - nagy-nehezen felkászálódott s bement Dr. Bertalan Istvánhoz, a Gyosz

6 igazgatójához, nagyon kedves, okos, derék emberhez könyörögni, tegyen valamit az istenért, nehogy elvegyék a telefonunkat, mert itt különben alig tudunk megmaradni, - de Bertalan azt felelte, hogy az nem fog menni, - most mit csináljak? Most telefonálta meg, mialatt ezt írom.) S amellett még dicsérni kell azt, ami van, - gondolja csak meg, milyen jól bánnak itt velünk, ha telefonelvételről és lakásveszélyről panaszkodhatunk, mert mi ez Lublinhoz képest? Voltakép köszönet járna mindezért, ha meggondolom. Csakhogy nekem nincs már kedvem ahhoz, hogy bármit is meggondoljak. Amit a magyar nyelv fejlődéséről ír, abban alighanem tökéletesen igaza van, csak épp, hogy nekem az ellen, ha valaki Arany János nyelvét, vagy Petőfiét, vagy Móriczét, vagy horribile dictu Szomory Dezsőét végső analyzisében zsargonnak tartja, - ez ellen nekem semmi kifogásom. Minthogy Arany nyelvét gyönyörűnek tartom, Petőfiét sokszor gyönyörűnek, Móriczét kifejezőképességben és erejében példátlannak, Szomoryét pedig hol mulatságosan, hol élvezetesen csillogónak, - baj-e tehát, ha zsargon? Bánom is én azt, ha egyszer gyönyörű? Az angol például, (hiszen közhely ez a hivatkozás az angolra), de ha az angol nem zsargon, akkor Miska legyen a nevem. És, ha a francia nem artificiális konstrukció, akkor szintén. És mégis, ilyen szépeket lehet írni ezeken a nyelveken, milyen nagy művészei vannak s a magyarnak még inkább. (Mert Arany, Berzsenyi, Móricz, Petőfi olyan művészek a teremtésit, hogy nagyon meg kell gondolnom, hogy franciában például van-e olyan? Különösen Móriczcal van baj, mert nagy novellista még kevesebb van a világon, mint nagy költő.) S azt mondani, hogy az a nyelv reménytelen, amelyen ilyen gyönyörűket lehet írni, nem merném. Mert mi a nyelv virága, legteljesebb szépsége? Ahogy a művészei szólnak. Mert, hogy általánosságban milyen? (lehet valamelyes fontossága azok számára, akik a közület barátai, - engem az ilyen nagyarányú kérdések sosem érdekeltek. De van egy másik ügyünk is, amelyben most jobban értem az Ön álláspontját édes Barátom. Én Tolstojt a világ legnagyobb művészének tartom. A Háború és békét ugyan sose szívelhettem, de annál jobban a Kareninát,

7 amelyet harminc év óta állandóan tanulmányozok. (Hasonlóképpen a Feltámadás első hetven oldalát, a többit sose bírtam elolvasni, mert unalmas és egyforma fennsík.) - De maradjunk a Kareninánál, - mert végre rájöttem valamire. Hogy én mindeddig az első kötet kétharmadát olvastam újra meg újra, - szóval azt, amit annyira csodálok benne, a többit soha újra. S most megpróbáltam végigolvasni megint. Alig voltam képes, már az első kötet vége is annyira gyenge! - a második kötet meg éppen, szinte olvashatatlan. Viszont az első 350-400 oldal változatlan remekműként ragyog a szívemben. — Én ezt a szaros Levint a boldogságával és liba-feleségével együtt mindig utáltam, de hogy ilyen utálatos, nem hittem volna. De a többi is: a motívumok az unalomig ismétlődnek, túlérettekké válnak, de mit magyarázzam? Nem kellett. Óvakodni fogok tehát, hogy a Copperfield második kötetét valaha is a kezembe vegyem még egyszer.

8 Mert tudom, hogy rossz s nem szeretném, ha ezt a másik világcsodáját, az első kötetet elhomályosítaná bennem a többi. 285