Fülep Lajos levelezése IV.

Levelek

1406. FÜST MILÁN - FÜLEP LAJOSNAK Bp. 1941.X. 17. Kedves, jó Barátom, bocsásson meg, hogy ilyen elkésve felelek s most is csak néhány szót. Pokoli, gyalázatos munkában vagyok, életem poklával most készülök el. S vagy legyűröm a kígyót, vagy ő engem. Hét éve dolgozom ugyanis (gondolja el: 7 éve,) egyetlen taknyos munkán, vagy hogy nevezzem? egy regényen, amelynek végre tegnap hét év után megtaláltam magamban a címét is, - tehát A fényes útitárs.

1 (Dröhn kapitány feljegyzéseiből.) Illetve, - ez a név: Drőhn még mindig túlszép nekem. Felírtam körülbelül négyezer nevet s egyik se felel meg. Mert a névnek meggyőzőnek kell lennie s ha túlszép, hangzatos, akkor nem igaz, akkor az író találta ki. Viszont azért mégis hangzatosnak kell lennie. Nyers nevet szerettem volna, az első ötletem Leimrock (Jakab) volt, csak evvel a német író-barátok kinevettek, mondván, hogy olyan ez, mintha magyarul például paprikának hívnának valakit. S erre tehetségtelen népség lévén a legremekebb ősi hajós-neveket hozták nekem, (hősöm, hajóskapitány!) - szamarak. A legszebb és legjellegzetesebb nevek rosszak. A hajós embernek olyan neve legyen, mint egy fogorvosnak, az jó. Továbbá: hollandus ember, tehát francia neve legyen, vagy német s ne valami Van der Boschke, vagy ilyesmi, - lévén Hollandiának épp elég köze a francia, vagy német múlthoz. S most válságban vagyok, hogy ne inkább a következő nevek közzűl válogassak, (a mai éjszaka ötletei): Kuppert, Raschaba vagy Elvehjem. A legutolsó tetszik nekem a legjobban, csak nem túlságosan tenyeres-talpas? (Hősöm megjegyzem az, ormótlan fráter s különösen a szerelemben s erről szól a regény.) Attól is félek, hogy zsidó-gyanús név volna. No de elég ebből. Bocsásson meg, hogy ennyit foglalkoztatom ilyen együgyű problémával. - Szó, ami szó, most diktálom hét évem poklát. E hét év alatt Isten úgy segéljen, se éjjelem, se nappalom nem volt tőle. Megoldhatatlannak látszott. Vannak jelenetei, amelyeket nem negyvenszer, hanem hatvanszor, hanem hatszázszor írtam meg, mert azt mondtam magamnak: - nem hagyom legyűrni magamat s műmárványt se teszek bele egy ilyen jó épületbe. Csodálatos, hogy milyen nehezen ment, (lehet, hogy ez az öregedéssel is kapcsolatos,) - arra is kell gondolnom, hogy talán a téma nem volt igazán jó, helyre kellett hát pofoznom, addig dolgoztam rajta, amíg jó nem lett a téma is. Szó ami szó: körülbelül húszezer oldal vázlatom van, - a padláson bőröndök és ládák vannak teli vele. - Még egy bajom volt: hogy pongyola előadás legyen, mintha most jutna valakinek mindaz eszébe, amit mond, (szóval az „in statu nascendi", az improvizáció szuggesztiójával beszéljen,) - s ez a lapidaris odavetett előadás mindent tartalmazzon, amire fokozatosan szükség van, szerkezeti szempontból s amellett még mondat-ritmusa is legyen. Mert nem vagyok ma már képes aritmikus mondatokat írni. Például: „Kend mi a fenét akar?" - nekem nem teljes. „Kend mi a fenét akar itt? - ez nekem a teljes hangzat. Vagy: „ne légy olyan ostoba!" - nem jó, nem elég jó. „Ne légy már olyan ostoba!" - jobb. „Mit vagy olyan dögletesen ostoba?" 169