Fülep Lajos levelezése IV.

Levelek

gatná, - ha nem is olyasmi, ami a cenzúránál bajokat okozhatna - örömmel megcsinálnám Önnek, baráti emlékül, addig, amíg még csinálhatom. 1 Kérem, gondolkozzon ezen, határozza el gyorsan és küldje be a kéziratot, hogy örömet szerezne vele nekem és igyekeznék tőlem telhetően szépen megcsinálni. Más újságot nem tudok írni. Vagyok valahogy, dolgozom, nem sok kedvvel és nem sok hittel, de változatlan kötelességtudással és igyekezettel. Most aztán igazán azt érzem, hogy a sors kezében vagyok. De még mindig azt hiszem, hogy semmi revideálni valóm nincsen. Hogy szociális téren nem tehettem többet, a munkásaim irányában, azt az egyet fájlalom, de arról tehetek legkevésbbé. Ennek nem magam vagyok az oka, hanem az a rendszer, amely a nyomdai munkásság színvonalát tönkretette, s nyakunkra nevelt egy nagy csomó „nyomdát" és „nyomdászt" s két évtizedig tűrte, hogy kalandorok és iparlovagok pont ebben a szakmában igyekezhessenek mértéktelen inastenyésztés és munkásnyúzás segítségével, boldogulni. Mi nagyon korán nagyon jelentős áldozatokat hoztunk azért, hogy ezen a téren sokat tehessünk és nagy eredménnyel tettük ezt mindaddig, amíg politikai áru nem lett egyeseknél a kereszténységből és lehetségessé nem vált, hogy szociális jelszavakat ordíthasson az, aki közben hajnali kettőig inasokkal szedeti a lapját és közben akkor teszi ki felszabadulás előtt az inast az utcára, amikor jól esik neki. Ilyesmire számtalan esetet láttunk itt közvetlen közelünkben. Nemrég beszéltem egy fiatal emberrel, aki nemrég tért haza Genfből és ott a Munkahivatal tisztviselője volt. Azt mondotta nekem, hogy meggyőződése szerint egyetlen helyes és mindkét félre nézve megnyugtató szabályozási módja van a munkaviszonyoknak, és ez a kollektív szerződés. Apám

1

2 ennek úttörője volt, s mi mindig kerestük ebben az irányban a lehetőségeket a viszonyok fejlesztésére és javítására. Ma is erről vagyok meggyőződve. És éppen a napokban is éles támadás hangzott el ez ellen a parlamentben, tisztán érzelmi okokból, olyanoktól, akik ebbe a dologba soha bele nem láthattak. No de most már ez mindegy. Ha el kell pusztulni, nem szabad érzelegni, annál nehezebb. Tisztában vagyok azonban azzal, hogy velem és az üzemmel olyan tradíciókincs süllyed el, amelyik komoly értéket jelentett volna a nemzetre és nincs egyelőre, aki megmentse vagy folytassa. - Mostanában az a Heine-sor jár mindig az eszemben, hogy: „nur wem es just passieret..."

1

3 Ott egye meg a fene az egészet. Szeretettel kívánok minden jót és érdeklődéssel várom válaszát régi barátja és híve Kner Imre MTAK Kézirattár Ms 4588/128. Gépelt másodpéldánya BML, XI. 9. A Kner nyomda ír. C/30. 222. A. Megj.: Fülep-Kner lev. 167-169. p. Gépirat autogr. aláírással, Kozma Lajos fametszetes szignetjével díszített levélpapíron. Zengövárkonyba írt levél. 1 FL köszönősorai nem maradtak fenn. 2 Kner Imre: A könyv művészete. 1940. VII. 10-én tartott rádióelőadás. (Lévayné-Haiman 1.530. tétel.) 3 Ld. 1328/10. 125