Fülep Lajos levelezése III.
Levelek
Minisztériumban. A Kálvinista Szemle 1931. V. 23-i száma (179. p.) „Tudományos előadások" címmel adott hírt az eseményről: „A budapesti Ref. Theológiai Akadémia dísztermében május 12-én Fülep Lajos zengővárkonyi lelkész tartott előadást 'Művészet és valóság' címmel." Vele együtt hirdették még dr. Tavaszy Sándor kolozsvári teológiai igazgató május 19-i „A kálvinizmus katholicitása" c. előadását. 9 Elek Artúr találkozott FL-sal V 12-én, de nem kísérte el Zengővárkonyba. 1 0 A Baumgarten-segélyről van szó, amelyet FL nem kapott meg. Ld. 794/4804. FÜLEP LAJOS - ELEK ARTÚRNAK Zengővárkony, [1931.] V 16. Carissimo, egyidejűleg visszakiildtem azt a Nyugat számot, melyet kölcsön kértem. 1 Igen köszönöm. — Pesten létemkor elfelejtettem megkérdezni, (nem csoda) volt-e már alkalma Puskás Klára dolgáról 2 beszélni Rétivel 3 vagy Benkhard-al. 4 Ha majd egyszer ír, kérem, szánjon rá egy sort. — Az Isten is azt akaija, hogy az idén Várkonyba jöjjön — a spanyol revolúció 5 azért történt, hogy oda ne mehessen. Mást meg már mindent látott. Az égiek akaratával pedig, tudja, nem jó ellenkezni, hát csak jöjjön szépen ide, a méhes díszben várja, kívül-belül frissen meszelték. — Sono ancora sotta la tremenda impressione di quel pomeriggio del 12 — e non capisco, come ho potuto parlare la sera. Certo, l'ho fatto automaticamente, senza l'anima presente. Che cara figlia, che anima dolce, santa. Sono totalmente bouleversée. 6 Nella speranza di rivedervi quanto prima cordialmente vostro Don Lodovico Hely és év a tartalom alapján: FL 1931. V 12-én tartott előadást a budapesti Teológiai Akadémián. OSzK Kézirattár Fond 253/174.78. sz. Megj.: Fülep-Elek lev. 199-200. p. Kézírás postai levelezőlapon. Címzés: Nagyságos Elek Artúr úrnak Budapest I. Mátray utca 5.1. 5. Feladó: Dr Fülep Lajos Zengővárkony Pécsvárad 1 Ld. a 803. sz. levelet. 2 Ld. 803/4. 3 Ld. 803/6. 4 Ld. 803/7. 5 Elek eszerint Spanyolországba készült. XIII. Afonz spanyol király lemondása után, IV 14-én kikiáltották a köztársaságot. Ezekben a napokban is utcai harcok folytak a köztársaság pártiak és a monarchisták között. 6 Sono ancora... „Még mindig a 12-i délután megrázó hatása alatt vagyok - nem is értem, hogyan tudtam este beszélni. Annyi bizonyos, hogy gépiesen tettem, nem voltam jelen. Milyen kedves leány, milyen drága, szent lélek! Teljesen felkavart. Amielőbbi viszontlátás reményében, szeretettel az Ön Don Lodovico-ja." FL itt Kornélia leányával való találkozására utal, amelyről a Ravasz Lászlónak szóló 805. sz. levélben is ír. 44