Fülep Lajos levelezése III.

Levelek

lis túlzók is leleményesebbnek bizonyultak, mint hittem, és ismét meglepetés elé állítottak."

7 — Csekey István

8 barátom, a dorpati professzor, januárban itt járt nálam, tőlem értesülvén az ügy stagnálásáról, Pécsett tudakozódott s ezt írta: „Ügyedet a jelenlegi rektor hátráltatja, aki eretnekek előtt nem akarja megnyitni az utat a katedrához."

9 (N[ota] B[ene] a rektor különösen nagy elismeréssel nyilatkozott előadásomról a többi tanárnak.) Tolnai dékán ugyanezt mondta nekem, azt is közölve, hogy annak idején az ő kinevezését is minden áron meg akarták akadályozni, mert ő meg evangelikus. Tegnap aztán Tolnai dékántól levelet kaptam,

1

0 melyben közli, hogy a tanács végre most 25-én letárgyalta az ügyet s megerősítés végett fölteijeszteni határozta. Egyben azonban azt is közli, hogy nézete szerint a kisebbség ebbe nem fog belenyugodni, hanem odafönt is mindent elkövet azért, hogy a habilitáció miniszterileg ne erősíttessék meg.

1

1 S azt írja: „Én magánlevélben fordulok az államtitkárhoz

1

2 fölvilágosítással. Sokkal tárgyilagosabb embernek ismerem, semhogy be ne látná ügyünk igaz voltát." Nagy nyomatékkal, levelében két helyen is azt kívánja azonban, hogy én se hagyjam sorsára a dolgot, hanem kérjem meg Főtiszteletűségedet a miniszternél való személyes interveniálásra. Ugyanezt kívánja tőlem [Halasy-] Nagy professzor is, aki egyébként még a múltkor mondta (azóta nem beszéltem vele), hogy Pesten járva, személyesen is megbeszéli a dolgot az államtitkárral. így állván a dolog, nem tudok mást tenni — mint elől is jeleztem — , mint hogy mindent idetárok Főtiszteletűséged elé. Tudom azt, hogy mennyien molesztálják Főtiszteletűségedet személyes ügyükkel; tudom azt, hogy az ilyen személyes interveniálás meg éppen kényelmetlen is lehet Főtiszteletűségedre; azért, midőn tisztelettel megkérem a lehetőnek megtételére, előre is megnyugszom bölcs elhatározásában. Még így se terjesztenék elő semmi esetre se ilyen kérést, ha — a dolgok legelején állnék s előre tudnám, hogy idejutok. Én a magántanárságot nem kerestem, fölajánlották nekem azzal, hogy kisujjam mozdítása nélkül, simán, egy-kettőre meglesz. Persze, az illetők se láthatták előre az elkövetkezőket. Mikor pedig már benne voltunk, végig kellett csinálni: egyfelől a kar presztízséről volt szó, mely nem engedhette a maga határozatát érvényteleníteni, másfelől az én reputációmról, aki az egész ügynek otthagyásával nem kelthettem azt a látszatot, hogy óvatosságból meghátrálok. Ezért végig helyt álltam s mindent kitettem az asztalra. Nincs semmi, amit nem tisztáztam — de viszont a nagy nyilvánosság ezt nem tudhatja s a kudarc a legkellemetlenebb találgatásokra adhat alkalmat. (Hogy mennyire tisztáztam mindent, még ideírom [Halasy-] Nagy prof.[esszor] levelének néhány sorát: „A magam részéről, bármennyire bosszant a rektor és a jogkari prodékán jogtalan turkálása — amire persze a jogász mindig igyekszik §-t találni — , mégis bizonyos mértékig megnyugtat. Ez az egész ügy ugyanis annyira átgyúródik, hogy senkinek sem lesz később mersze és kedve elővenni, s ha egyszer kathedrai igényekről lenne Nálad szó, biztos lehetsz felőle, hogy ellenfeleid ezt a dolgot nem dobhatják bele a mérlegbe: „minden 'on-dit' aktaszerűen lesz fejbevágható.") Teljes részletességgel ismertetvén immár az ügyet, s kérésemet, ha teljesíthető, szíves jóindulatába ajánlva Főtiszteletűségednek mély tisztelettel Fülep Lajos 35