Fülep Lajos levelezése III.

Levelek

hogy influenza maradványaként kiújult a csúcshurutja. Éppen ma van bent Pécsen, hogy megvizsgáltassa magát az orvossal. Ahogy Maga nem érti azt a levél-ügyet Babitsnál, úgy én sem. Az én levelemben az volt, hogy milyen nagy segítséget jelentett számomra a díj, hogy egy s más tehertől megszabadultam vele — de a sorok közt éppen azt éreztettem, hogy még rám férne.

2 Kérni persze nem kértem, s nem is siránkoztam — elvégre úgy tudom, az a díj nem oxigénül volt szánva haldoklóknak. Biztonság kedvéért azonban beszéltem Thienemannal,

3 hogy szóljon mellettem — azóta nem találkoztam vele, de bizonyára megtette; őt egyenesen azzal bíztam meg, mondja meg nekik, hogy a pénz nagyon kellene. Én azt hiszem, az a levél-emlegetés csak ürügy. Hiszen Magától aztán hamarosan megtudta B[abits], hogy mennyire rám férne a pénz, megtudta közvetlen adat, Magához írt levelem alapján, s mikor itt volt a február: jóvátétel lehetősége, mégsem élt vele. Szóval most május. Ma oromai non ci credo. De mindenképpen nagyon köszönöm Magának ezt a sok törődést s az intervenciót. Habilitacio?

4 Hát kellett ez nekem? Vén fejjel bele lovaltatni magam ilyen kalandba s abba a csordába kívánkozni! Azt, úgy tudom, megírtam, hogy próba-előadásom után — melyet még most is magasztalva emlegetnek állítólag még legádázabb ellenségeim is — a tanácsnak kellett volna elintéznie azt, amiről azt mondták, csak formalitás, t.i. hogy fölteijeszt a miniszterhez megerősítés végett. Nos, ebből a „formalitásból" olyan „lényeg" kavarodott, melynek még ma sincs vége. Az idei rektor

5 s a prorector,

6 két ádáz klerikális, mindent elkövetett, hogy a dolgot teljesen elgáncsolja. Végül most, 25-én, a tanács letárgyalta a dolgot s e|y szavazattöbbséggel kimondta, hogy akceptálja és felküldi megerősítés végett. Értesülésem szerint azonban az ellenzék nem nyugszik bele s odafönt is mindent megmozgat majd, hogy a miniszter ne hagyja jóvá a habilitációt. Barátaim ugyan szintén mozognak, de engem is biztatnak, hogy már most én is tegyek meg mindent odafönt, hogy ha már nagynehezen idáig jutottunk, s idelent minden akadályt leküzdöttünk, az utolsó lépésnél el ne bukjunk. Iis ont beau dire — mit tehetek én odafönt? Hogy férkőzzem én Klebelsb[erg]hez?

7 Nincs nekem ott senkim, aki szólhatna neki. S így aztán a vége csakugyan az lesz, hogy — semmi se lesz belőle. A bejelentett nyomtatvány-küldeményt előre is köszönöm. Mert így, gondolhatja, nem fizettem elő a Nouvelles littéraires-re,

8 sőt még azokból is beszüntettem, amik eddig jártak. Könyvvételről meg szó sem lehet. Insomma dunque, így vagyunk. Mikor látjuk? Nem néz le hozzánk húsvétkor?

9 Tudom, hogy fárasztó és költséges (bár azt hiszem, ezután jobban fog vigyázni a kaputjára),

1

0 de olyan jól esne. Szeretettel öleli Lodovico OSzK Kézirattár Fond 253/174.76. sz. Megj.: Fülep-Elek lev. 194-196. p. Címzés: Nagyságos Elek Artúr úrnak Budapest I. Mátray utca 5.1. 5. Kézírás. 1 Elek Artúr itt említett levele nem maradt fenn. 2 FL 1930. XI. 7-én Babitsnak szóló levelében a következőket íija: „De azért most már annyira 33