Fülep Lajos levelezése III.
Levelek
anyagi tudását és ezért szeretném, ha valamilyen módon előzetes információt is tudnék kapni felőle. — Előre is nagyon köszönöm szíves válaszát. — Nagyon hálás volnék azonban azért is, ha szíves volna saját egészségi állapota felől is tájékoztatni. Szeretném remélni, hogy a mandulaeltávolítás következtében mégis van javulás, 2 mert úgy tudom, hogy annak a következményei csak hosszú idő után, lassanként szoktak jelentkezni. — Egyéb munkáimról, a rendes közigazgatásiak mellett, nincs jelenteni valóm. A Bibliophil Társaság részére csinált Színi Gyula kötetről, 3 mint ezt éppen ma közölte velem, Elek Artúr majd személyesen fog beszámolni. Az észt sorozatról 4 pedig már beszámolt Csekey, 5 tudomásom szerint. Persze mindez csak olyan félkézzel csinált munka, nem szívügyem. De hát arra, hogy szívem szerinti dolgot csinálhassak, belátható időn belül úgy sem fog kerülni a sor. — Minden jót kívánok és előre is nagyon hálásan megköszönve szíves válaszát, vagyok az Önök régi, őszinte híve és szolgája Kner Imre Nagytiszteletű Dr. Fülep Lajos úrnak Zengővárkony Eredetije nem maradt fenn, gépelt másodpéldánya a BML XI. 9. A Kner Nyomda ir. C/30. 77. Megj.: Fülep-Kner lev. 70-71. p. A címzés a levél szövege után. Zengővárkonyba írt levél. 1 Sós Margit hirdetése: „Fiatal okleveles tanárnő (tornatanár is) 1-2 lányka oktatásátvállalja." A Pesti Napló 1933. VIII. 6-i számának apróhirdetései között jelent meg. 2 Ld. 903. sz. 3 Színi Gyula válogatott elbeszélései. Bp. 1933. A kötet utószavát Elek Artúr írta. 4 Az észt sorozat „Az észt irodalom remekei" címmel 1933-ban jelent meg 6 kötetben, Csekey István szerkesztésében. Kötetei: 1. Gailét, August: Tenger. Elbeszélések. Ford. Virányi Elemér. - 2. Kivikas, Albert: Lápvirágok. Elbeszélés. Ford. Virányi Elemér. - 3. Metsanurk, Mait: Beront az élet. Ford. Bán Aadár. - 4. Tammsaare, Anton Hansen: Az erdőárki gazda. Ford. Bán Aadár. - 5. Tuglas, Friedebert: Végzet. Három novella. Ford. Virányi Elemér. - 6. Wilde, Eduard: A hegyfalvi tejesember. Regény. Ford. Bán Aadár. 5 Ld. 795/7. 928. FÜLEP LAJOS - KNER IMRÉNEK Zengővárkony, 1933. VIII. 18. Kedves Barátom, örülök, hogy hírt adott Magáról. Sós Margitról adandó információ 1 nekem nehéz föladat, mert ilyenfajta személyes ügyekben nyilatkozni mindig kockázatos. Ismerni ismerem, hallgatóm volt s annyit megmondva, hogy nekem nem szimpatikus, talán nem ártok vele neki. Ez azonban csak impressio részemről, közelebbről nem isme191