Fülep Lajos levelezése I.

Levelek

Csodát várunk és vártunk a bolsevizmustól, nagy felszabadulást, nyugtalanságok, szenvedések, vigasztalan perspektívák után, megnyugvást, fix pontot a földön amin megvethessük a lábunk, megújult hitét a szépségnek, igazságnak és erkölcsnek, megújult hitet az emberben és az emberiségben. Az első napok örömeiben, visszarettentünk, ha netán újra összetörünk és visszasüllyedünk, ha levernék a bolsevizmust és ismét küzdeni kellene érte. Ma úgy érzem minden szétfoszlott és nem vagyok összetörve: egy tévedéssel, szenvedésekkel de új megismerésekkel gazdagabb. Ami most itt történik ebben semmi új nincs, ez csak folytatás. Gyilkolják egymást az emberek, tovább pusztul minden és az ötéves hisztéria csak még ijesztőbb tempóban fokozódik. És aki mindenek között a legfontosabb, az ember, az emberek mindjobban süllyednek az embertelenségben. Csak úgy fegyverrel állnak egymással szemben mint öt éve és nem tudják az értelmét és céját, hogy miért csinálják ezt. Nem az eszmével átfűtött hadsereg ez a mienk, hanem csak hadsereg és ilyen csak egyfajta van. És eszme nem győzhet hadsereggel, csak eszmével. Lehet-e igaz, életes és terjedő eszme az ami még vadabbá teszi az embereket, ami tovább pusztít mindent, még az is ami eddig megkímélt volt, ami még inkább megbénítja a munkát, ami még idegesebbé teszi az embereket. Kétségbeesett örülésig ez a magyar tanácsköztársaság harca, késhegyig kiélezett harc és az embereket kik ebbe belesodródtak, viszi tovább a megindított görgeteg, düh viszi őket előre, hiszen megtámadták őket, de ha leverik is a románokat és a fehéreket, a fegyverrel való leverés csak a bosszúállást fogja kihívni azokban. A mai embernél elképzelhetetlennek tartom, hogy a fegyveres elnyomásnál ne fegyverrel feleljen. Erőszakra erőszak, ez van most a levegőben. Ez az alapja a Lenin tanításának. De mi ennek a vége. Ez folytonos végeláthatatlan harc, melybe egyik fél se törődik bele, hisz ugyanegy a jelszavuk. Hol és mikor lesz itt alkotás, a teremtés munkája, harcokban kifáradt emberek lesznek itt s hogy fogunk tudni dolgozni. Egész generatiok őrlődnek fel így. Nincs munka és tovább csökken a termelés, hisz ilyen nyugtalanságban nem is dolgozhatnak jól az emberek. És egyre kevesebb lesz a kenyér, új bevetetlen földek s új tényezői az emberek leromlásának. Már szóval nem tudják meggyőzni egymást az emberek, mindenhol fegyver és erőszak van. Végsőkig kiélezett minden, vérre és fejekre megy a játék, emberéletekre, újabb özvegyekre és árvákra és nyomorékokra és elég volt a vérből, nem szabad gyilkolni, az életet kell hirdetni és nem a gyűlöletet. Mondhatják, hogy ez kispolgári ideologia, gyávaság, fejemre olvashatják „német filiszter háta lúdbőrzik a proletárdiktatúra hallatára". Mondhatják, hogy áruló vagyok, a válságos percben dőlt meg a hitem. Mondták is alig egy órával előbb mikor mindezeket elmondtam valakinek, hogy „kifáradtam". De én is felelhetek, mondhatom, hogy : „az én erősségem az én gyöngeségem". Mondhatom azt, hogy kiszakítottam magam a tömeghisztériából, hogy világosan látok, hogy felébredtem, hogy megismertem a tévedést. A bolsevizmus tévedését is, minden olyan mozgalom tévedését, mely fegyverrel, vérrel és erőszakkal hinti be útját. Mely gyűlölséget hirdet az emberek között, visszavonást, veszekedést és marakodást, nem testvériséget, megértést és szeretetet mindenki iránt. Igaz megmérhetetlen szenvedéseken keresztül, hosszas Kalvaria az út ehhez az egyszerű evangeliumi igazsághoz, de ha így van, ha csak az „elfáradásból" lehet eljutni abba a megnyugvásba, amit most érzek, akkor végig kell tombolni mindenkin ennek a bolseviki hisztériának, akkor mindenkinek egyformán kell 395