Fülep Lajos levelezése I.

Levelek

nyagolni. Nagy evő vagyok, aki egy jó ebédet épúgy végig tudok élvezni, mint Rafaelnek legszebb képét. Ez pedig sokba kerül itt, mert itt minden ember vagyonos, s még a legutolsó munkás is jobb koszton él, mint a kolozsvári főispán. Hogy mit jelent ez a vállalkozás, azonnal meg fogja érteni. 110 azaz száztíz franc - 50 forint havi jövedelemmel élek itt Párizsban, ami még odahaza is kevés, itt pedig nem felel meg többnek 25-30 forintnál. És mégis nagyszerűen élek. Nincs senki ismerősöm, kivéve egy magyar piktort,

1 meg egy magyar jogtudóst,

2 aki most körúton van, s e hó közepéig marad itt. De hál istennek, ezek is nagyon megfelelő emberek s nem sokkal több pénzük van, mint nekem. Ami azonban legjobban kiránt a sárból, az, hogy itt kenyéren nagyszerűen meg lehet élni, mert a párizsi kenyérnél fényesebb, kitűnőbb valamit nem lehet elképzelni. Olyan az, mint a legkitűnőbb torta, s elég olcsó is. Ha már kifogyok a pénzből, veszek 3 sou-ért kenyeret, megiszom rá egy liter friss vizet s olyan jól érzem magam, mint egy vad gróf. Ellenben hónap elején végig élvezem a szakácsművészetnek minden remekét, s akkor csak úgy dúskálok a jómódban. Jó bort is lehet itt inni, ami szintén roppant olcsó. Napközben aztán csatangolok, az utcákon, meg a múzeumokban, s kitűnően érzem magam, csak ne volna az a sok ennivalót áruló bolt mindenfelé, amely elcsábítja az embert. Valóságos Eldorádó, de minden vágyat csengő érccel kell megfizetni. A szállodámból, ahol laktam, átköltöztem a másik negyedbe, a Quartier Latinbe. Ott a nagy boulevardok között laktam, azokat meglehetősen át is tanulmányoztam, most hát jó lesz ideát lakni, ahol megint egy új világ kínálkozik. Hiába, szeretem a kényelmet, nem tudok, csak nagy változatosságok és hirtelen átmenetek közt élni. S itt szükség volt erre a költözködésre, mert másként ezt a részt meg nem ismerhettem volna, lévén itt oly óriásiak a távolságok. Különben gyönyörű szobában lakom, kertben, árnyékos helyen, vadszőlő lugas alatt, s akár egész nap kint az udvaron dolgozom. Mintha csak valami kedélyes vidéki városban volnék. S fizetek a szobáért, amely igazán főúri, 30 francot, ami igazán csekélység. Azt hiszem, most már végleg itt maradok, ebben a lakásban, bár nálam az ilyesmit sosem lehet előre tudni. Egyébként mindennapos vendége vagyok a Louvre-nak, ahol végig lehet tanulni a világ egész művészetét, s akinek már megvan hozzá az alapja, az itt mindent megtanulhat már. Akár mindjárt hozzáláthatnék egy nagy művészethistóriai dologhoz. Nincs fogalma, hogy tanítanak a képek, szobrok, épületek. Ezer könyv a legjavából, föl nem ér azzal, amit egy kép elmond. Egész korszakok, egyes korszakoknak az egész gondolkozása, szenvedélyei, filozófiája benne van a vászon színeiben, a szobor formáiban s az épületek köveiben. Ki kell hallgatni őket s Rafael és Lionardo da Vinci Madonnái profán hölgyekké vedlenek, akik úgy fecsegnek az embernek, mint egy jó vérű párisi kokott. Ésagörögkor! Egy hatalmas világnakaz emberiség legnagyszerűbbepochájánakahistóriája, kezdetétől abukásáig áll itt kőbe faragva, a diadalmas, gyönyörű milói Venussal, melynek pogány szépsége oly szúró malíciávaltud mosolyogni a mi keresztényi jámborságunkon. Csak legalább megölelhetném ezt az asszonyt, a meztelen, hatalmas testét, a kezem közé foghatnám gyönyörű arcát, melynek holt formáiban annyi az élet, a nyugodt gyönyör, ahatalom és a diadal. Oltár az a hely, amelyiken áll, s pogányok vagyunk mind, akik eléje járunk. S érezzük, hogy ő az Isten, a szépségnek elpusztíthatatlan istennője, amelyet emberkéz teremtett, úgy, mint az indián a maga fétisét, s amely megmarad ezer éveken keresztül, hogy a világ minden esztendejében, hónapjában, és órájában változatlan fönséggel hallgassa végig a neki szóló imádságokat. S az éjjeli Páris. Küldött verseiből látom, hogy épen olyan hóbortos csatangolója az éjszakának, mint én. De hogy mi más az itt, azt leírni nem lehet. A nagy boulevardok fénye, 25