Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások III.
A szerző életében megjelent írások
Vagy vagy. Itt nem lehet megalkudni. Aki az egyiket átveszi, annak a másikat is át kell vennie. Hogy általános szokássá vált a történeti stílusok lelketlen és értelmetlen átvétele s az idegen ruhában való hivalkodás, hogy az állam előljár e téren, s a magánosok vakon követik, az az ő dolguk. Megvan ennek a maga oka, s ez az ok nem erkölcsös. De ha valakinek, úgy az egyháznak tudnia kell, hogy az idegen stílusokban való parádézás - humbug. S az egyháznak nem szabad tűrnie, hogy egyik legfőbb szervét és legfőbb megnyilatkozási formáját a hazugság szelleme hassa át. Az egyházat mindennél jobban kötelezi a maga etikája - s ez az etika nem garasos filiszter-morál, vagy állami kompromisszumos morál. Ha az egyház az igazságot akarja hirdetni és jelképezni államban és társadalomban, akkor minden részében igaznak kell lennie - kétértelműségek, megalkuvások nélkül. Nem is szólva arról, hogy tisztán művészi szempontból - a művészet etikájának szempontjából - mekkora erkölcstelenség az az eklekticizmus, amely a maga szellemi impotenciájában mások becsületes és nemes alkotásait a hazugságnak fundálására használja föl. Erről külön fejezetet kellene írni. Valamely stílus csak akkor felelne meg a kálvinista templom követelményének, ha az - kálvinista stílus volna. Ilyen pedig nincs, és nem volt. II. De most feleljünk arra a kérdésre: Nem is lehetett volna és nem is lehetne kálvinista stílus? A hollandi kálvinisták nagyszerű vezére, Kuyper, magyarul is megjelent könyvében (A kálvinizmus lényege) határozottan felel erre a kérdésre, és válasza úgy hangzik: nem. Miért? Mert a kálvinizmus tisztán szellemi vallás, menten minden érzéki szimbólumtól, s ezért „a kálvinizmusnak... a maga magasabb rendű alapelve folytán nem volt szabad ... saját külön művészi stílust kifejlesztenie." „Ha ezt tette volna, alacsonyabb álláspontra süllyedt volna vissza." Ti.: a szellemiből érzékire. Csorbítja-e tehát a kálvinizmus értékét az, hogy nem volt képes vagy nem akart új művészeti stílust létrehozni? Ellenkezőleg, „valamely saját külön művészeti stílus hiánya nem a kálvinizmus ellen, hanem egyenesen annak magasabb fejlődési fokozata mellett szól". Látnivaló, hogy ez tőrőlmetszett hegelizmus. De ez nem volna baj. Csakhogy - a kálvinizmus e magasabb rendű szellemiségének tudatában tényleg felülemelkedett-e a művészeten, mellőzte-e azt? Ha az ideológiából kilépünk a valóságba, azt látjuk, hogy: nem. A kálvinizmus átvette a művészetet történeti elődjétől először passzíve, azután aktíve. Passzíve akkor, amikor a reformáció kezdetén, nem lévén saját templomai, elfoglalta a reformált területek azelőtt katolikus templomait; aktíve akkor, amikor maga is épített és épít mindmáig az elfoglalt templomok mintájára és stílusában új templomokat. Bármennyire egyéni kedvem szerint való lehet az a gondolatjárás, mely nem áll meg felületesen valamely hiánynak látszó egyoldalúságnál, hanem a dolog mélyére hatolva, tagadás nélkül vállalni meri nyílt és bátor paradoxonnal, bármennyire hízeleghet nekem mint kálvinistának, magasabb rendű szellemiségem ilyetén hangoztatása, az adott esetben a valóság cáfolatát 60
