Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások III.

A szerző életében megjelent írások

él ezekkel a szimbólumokkal, és kifejezetten meg szeretné teremteni a maga mai stílusát. Szabad is neki, kell is neki, akarja is, mégsem lehet. Nem lehet, mert ma már a katolicizmus világában is végbement az a differenciálódás, az a végleges elkülönülés vallás és művészet között, amely a protestantizmus világában éppen négyszáz esztendővel ezelőtt kezdődött: a reformáció felléptével. A különbség kettejük között ez: ahova a katolicizmus ma a fejlődés logikája folytán kényszerülten eljutott, amibe ma akarva, nem akarva bele kell törődnie, azt a reformáció már négyszáz évvel ezelőtt a programjában magával hozta és akarta. A reformációnak lényege, hogy a szellemi élet különböző területeit differenciálta egymástól. Lehetnek a reformációban középkori maradványok - ezzel a törekvésével messze megelőzte korát, és megszabta az utat, amelyen azután vallás, filozófia, tudományok, művészetek haladtak. És haladnak ma is. Ez a reformációnak legmodernebb vonása. Tulajdonképpen csak ma, amikor a differenciálódás csaknem minden téren végbement, látjuk a reformációnak világtörténeti nagy jelentőségét e tekintetben. Nem lehet a filozófia s a tudományok, a művészetek mai állását megérteni anélkül a differenciálási folyamat nélkül, amelyet a reformáció négyszáz évvel ezelőtt oly határozottan elkezdett. Hiszen a katolicizmusnak mai viszonyát a művészetekhez sem lehet megérteni enélkül. Mert a katolicizmusnak esze ágában sem volt jószántából ezt a differenciálást végrehajtania. De akarata ellenére végbement az körülötte, annak a szellemi fejlődésnek során, melyet a reformáció indított meg, mely lassankint minden szellemi tevékenységet a maga területére utalt, s melynek végén a vallás, íme a katolicizmusban is, mindentől elkülönülve látja magát - mert minden elkülönült őtőle. Nos, ezt az elkülönülést a protestantizmus nemcsak eltűrte és elszenvedte, hanem akarta négyszáz év előtt akarta azt, ami ma beteljesedett. Ez az ő modernsége már négyszáz évvel ezelőtt. Viszont határozottan ellene kell mondanunk Kuyper azon állításának, amely szerint a reformáció a művészetet felszabadította, emancipálta a vallás alól, s új, sajátos feladatok felé terelte. Ez már csak a következménye volt mindenütt a reformációnak, de nem kifejezett szándéka és programja. A reformáció problémája mégis csak főleg vallásos volt - a többivel vagy nem törődött, vagy alig ért rá törődni. Amit akart, lényegében ez volt: a vallást elkülöníteni mindazoktól a területektől, amelyekkel keveredett. Nem kellett neki a filozófia még akkor sem, ha hűséges és hasznos ancilla theologiae

3 akart volna lenni; nem kellett neki az a tudomány, mely át- meg átszövi a vallást és a maga vizsgálódásaitól teszi függővé a speciálisan vallásos igazságokat; és nem kellett neki az a művészet, mely elmossa a határt a maga élményei és a vallásos élmények között. A középkor nagy egysége helyett, melyben a szellemi élet minden területe mintegy egymásra rakódott, megbontatlan élű, hatalmas piramist alkotva, kellett neki a vallás a maga teljes és tökéletes differenciáltságában minden egyéb szellemi területtől. De éppen azért, mert a vallást mindentől elkülönítette, mert a végsőig kiélezte saját külön mivoltát, állíthatta azután oda valamennyi többi terület közé, és helyezhette vonatkozásba velük. Nála a vallás nem a politikával azonosítva viszonyult a művészethez, nem a filozófiával azonosulva viszonyult a természettudományokhoz, nem az egyházi hierarchiával azonosítva viszonylott a gazdasági kérdésekhez, hanem mindentől függetlenülve szabadon és függetlenül viszonylott valamennyihez. Ezért nyúlhatott hozzá a vallás az életnek minden je39