Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások III.

A szerző életében megjelent írások

ve nincsen. - A katolicizmus középkori rendszere az empíriából, a Lex naturaeból fokozatosan vezet föl Istenhez, a Lex Deihez,

6 a reformáció ez utóbbit közvetlenül beleviszi az életbe, s minden téren egyformán érvényesíti, nem tévén különbséget szerzetesi morál és profán morál stb. között. Mi hát a reformáció? Világiság vagy aszkézis? Egyik sem, valami harmadik, aminek szintén nincs neve. - Erkölcstana determinista, mert mindent Isten akaratából vezet le, mégis a legnagyobb felelősséget veti az emberre. Mi hát? Determinista vagy indeterminista? Egyik se, neve nincs. - A hitet tartja egyedül szükségesnek, mégis követeli a cselekedeteket, és így tovább. Mi hát a reformáció, mely csupa ellentét, csupa paradoxon? Valami hibrid képződmény? Monstrum? Nem - élő valami, mely az élet minden ellentétét felöleli, fokozza, elmélyíti s megoldásukkal küzd, jóllehet tudja, hogy e küzdelemnek soha sem lesz vége s megnyugvása. Amit négyszáz év előtt fölvetett, ma is az számára: örök követelmény. Sub specie aeternitatis et temporis. Fogalmát is csak ez a név fejezi ki teljesen: örök reformáció. Mert ez a név is ellentét. Egyesíti magában az örökké megmaradót s a minden pillanatban megújulót. Amíg ezt a nevet s a benne rejlő fogalmat vállalja, addig el nem múlik. Addig négyszáz év előtte is csak annyi, mint egy szempillantásnak elmúlása. REFORMÁCIÓ ÉS MŰVÉSZET Fel-felhangzik még manapság is a vád a reformáció ellen, hogy híjával volt a művészi érzéknek, nagyon is ésszerű, nagyon is józan volt - különösen kálvinista hajtása -, hideg világában nem találtak otthonra a képzeletet gyönyörködtető múzsák, egyoldalúságában kíméletlen kézzel tarolta le az emberi lélek és kedély virágos mezejét, melyen a szép terem, vakbuzgóságában eltiltotta az embert a legnemesebb élvezetektől, egyszóval képromboló volt, ikonoklaszta. Kétségtelen, hogy a protestantizmusban voltak, s ma is vannak olyan irányzatok, amelyek hátat fordítottak a művészetnek, sőt talán az ördög praktikáját látták benne. Protestantizmus éppen az irányzatok sokféleségét jelenti, s ha ilyen is akadt köztük, nem lehet rajta csodálkozni. Az ilyen irányzatok, amelyek önmagukban véve egyoldalúak, összességükben alkotják a protestantizmus végtelen sokoldalúságát, mely legfőbb erőssége. Általánosítani azonban egy-egy ilyen irányzatot már csak azért sem szabad, mert mindössze egy a sok között, s maga a protestantizmus sem azonosítja magát vele minden tekintetben. Még csak kinövésnek sem kell nevezni az ilyen irányzatot, hogy az általános érvényre való jogot megtagadja tőle. Ami határoz, az egyfelől a reformáció szelleme a maga egészében, másfelől történeti megvalósulása. így nézve azután már senkinek sem juthat eszébe megtagadnia akár a reformációnak nagy hatását a művészetekre, akár eredeti jellegű alkotásait a művészetek terén. Legföljebb letagadni lehet azt, ami kézzelfogható valóság, s amit büszkén mutogatnak Európa múzeumai - a zenéről és költészetről nem is beszélve. A vádat másként kell formulázni, hogy igazság is legyen benne. így: a reformáció nem hozott létre sajátos stílust, egyetemes jellegű művészetet, amilyen volt pl. a gótika, a renaissance vagy a barokk. Ez szóról szóra igaz. Miért nem? Próbálták már sokféleképpen magyarázni. Az ellenesek természetesen a reformáció gyön37