Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások III.

A szerző életében megjelent írások

lehetőség között sincs szabad választás. Csak az elsőt választhatja. Mert a második nem gazdátlan, színtvallatlan, közönyös, múlt nélkül való. A második a reformációé. A reformáció éppúgy fönntartja az örökkévalóság elvét, a maga igazságainak örökkévalóságát, mint a katolicizmus, vagy akár a matematika a maga tételeinek, a filozófia az emberi ész kategóriáinak örökkévalóságát. Pythagoras tétele örök, akár elgondolja valaki, akár nem, akár felfedezi, akár nem. Az ész kategóriái is mindig ugyanazok, akár rájuk eszmél az ember, akár nem. Polykleitos szobra, a Doryphoros vagy a Diadumenos örök, mert az egyensúlyt testesíti meg és fejezi ki, amely örök. De ime - a Pythagoras örök tételének neve van, az időben, valamelyik nép történetének valamelyik szakában felvett neve. Megvolt azelőtt is, de azelőtt nem eszmélt rá az ember. Ennek a tételnek története van, nem önnönmagában, hanem az emberi oldalon. Az ész kategóriáinak történetét is nevek jelzik: filozófusok nevei. Ez még nem elég. A kategóriák sohasem alkalmazódnak tökéletesen, adekvátan a jelenségvilágra. Ez az alkalmazás végeláthatatlan, soha le nem záruló folyamat az adekvátság felé; az ész alkalmazása a tapasztalati világra. Innen a filozófia s a tudományok végtelen fejlődése. Úgy hívja ezt a filozófia a maga nyelvén: örök követelmény. A Polykleitos megtalálta egyensúlynak, mely oly nagyszerűen érzékíti meg az örökkévalóságot, szintén nagy múltja és nagy jövője van; pedig a szobor egyensúlya időn kívüli elv. - Örökkévaló a kinyilatkoztatás is. így vallja a reformáció is - senki nála határozottabban. De a ráeszmélésnek, a felfogásának, az alkalmazásának, az emberek közt való létének története van. S ez a történet éppoly fontos tényező a kinyilatkoztatás életében, mint örökkévaló léte. A kinyilatkoztatás soha sincs teljesen és tökéletesen készen az ember számára, és sohasem alkalmazódik tökéletesen és adekvátan. Mert az ember soha sincs teljesen készen a kinyilatkoztatás számára. A kinyilatkoztatás örök, az ideának nincs saját története, de amint belép az ember szférájába, átlép az örökkévalóságból a történeti életbe. A reformáció legvégsőkig feszítette a bibliai kinyilatkoztatás elvét, és legmagasabbra emelte Jézus életének örök értékét. De éppoly végsőig ment el a történeti tényező elfogadásának és hangsúlyozásának terén. Pythagoras tétele megvolt a fölfedezése előtt, s megvan azóta változatlanul; de új igazságok rajta származott és származik belőle, amelyek mind benne voltak és vannak, csak meg kell találni őket. A kategóriák is változatlanok azóta, amióta az ember rájuk eszmélt (ti. amelyek tényleg azok), de egyre több oldalról ismerjük meg őket. A kinyilatkoztatás is mind megvan már valahol, Jézus életében és minden ember lelkében, csak rá kell találni és meg kell ismerni. Örök processzus, amelyet soha semmiféle dogmatika vagy Summa nem fog kimeríthetni: örök követelmény. A reformáció, amikor a középkorban fölismerte a történet járását és leszámolt vele, amikor közvetlenül visszatért az örök forráshoz, ugyanakkor fölemelte a történelem útján a sorompót: ne csak lopva jöjjön be, megtagadva, elleplezve, hanem nyíltan és tudatosan. A középkorban már történelmi momentum viszonylott történelmi momentumhoz, az élő élet a dogmává hagyományosodon történelemhez. Mert ha a történelem, amely eleven élet, valamelyik pontján mozdulatlanná sűrűsödik és keményedik, annak a neve nem élő örök érték, hanem dogma. A történelem, melyről nem tudni, hogy az, a történelemnek legnagyobb ellensége s végül megölője. A reformáció megtagadni látszott a történelmet, amikor a múltat kitörölve, a kezdethez tért vissza, pedig éppen ezzel hozta meg a 35