Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások III.

A szerző életében megjelent írások

volt, s meg is ragadta mind a kettőt. Tényleg paradoxon, a legmélyebb, amelyen az emberi szellem megveti lábát, s hogy a reformáció felfedte s maga is rálépett, ez legmélyebb értelmű vívmánya. Belőle él: ez az ő életének dinamikája a régi élet statikájával szemben. A reformáció életet, nem ellentétek egyszer s mindenkorra való kiegyenlítését, rubrikázását, rendszerezését jelenti. Folyton új és új átélését az ellentétnek, folyton új kombinációját, végtelen fejlődést. A végtelent biztosítja neki az idea örök oldala, a fejlődést az idea időbeli oldala. Ha csak az elsőt tartja meg, benne reked a középkorban, ha csak a másodikat, belevesz az empíriába. Ezúttal a középúton járás nem a józan megfontoltságot és megalkuvást jelenti, hanem a legnagyobbra vállalkozást, az egyensúly megtartásáért való küzdelmet a széthúzó ellentétek között, emberfeletti küzdelmet ég és föld összekötéséért, a túlvalóért és innenvalóért. Az egyensúlyt tartó rúdnak, mellyel az ember a szakadékok fölött jár, egyik vége az égbe ér, másika a földre. A szellem nem nyugszik meg sem ott, sem itt, mert nem metafizikai megnyugvást és nem empirikus eudaimoniát

2 keres, hanem az életnek, az élő életnek teljességét. A teljesség egyértelmű az út végtelenségével. A középkor bírta ezt a teljességet, mert az örökkévalóság szempontjából nézte az időt, s ebből a szempontból egyik pillanat éppoly tökéletes, mint a másik, az egyház is egyik pillanatában éppoly tökéletes, mint a másikban; végigmegy az időnek útján, mert ez a gondviselés rendelése, de ez az út s ez a menés csak látszólagos: minden pillanata s minden pontja azonos: olyan, mint azoknak az egyiptomi szobroknak mozdulata, mely menést mutat, mégis Ící van zárva belőlük az átmenet gondolata egyik helyzetből a másikba. A reformáció sohasem bírja ezt a teljességet, mert az idő szempontjából nézi az időt, s innen nézve minden pillanat tökéletlen, mindegyik a következőre utal, útja és menése valóságos; olyan, mint a korabeli modern művésznek, mint Michelangelónak szobra, mely állani látszik, mégis minden tagja az átmenet gondolatát fejezi ki, nem lehet nyugodtan megállni előtte, hanem körül-körül kell kerülni, anélkül hogy az ember olyan pontot találna, amely a maga teljességében már nem utal előre vagy hátra. Sub specie aeternitatis et temporis

3 - ez a reformáció nézőpontja a középkoréval szemben. A középkor áttette az életnek súlyát a transzcendens világba, s onnan ítélt meg mindent. A Summa theologiae és a Divina Commedia

4 ennek a világnézetnek legteljesebb összefoglalása az egyház mellett. A Summá-ból éppúgy hiányzik a történelem gondolata, mint a Commediá-bó\ a történésé; és Dante útja éppolyan látszólagos, mint az egyházé. A középkor, melyet képviselnek, él ma is, és élni fog, amíg katolikus egyház van a világon. Középkor és katolicizmus, tomizmus és katolikus egyház korrelativ fogalmak. Az a pápa, aki a tomizmust egyedüli érvényre emelte, a katolicizmus legtisztább szellemétől indíttatva cselekedett. Középkor itt nem maradiságot vagy reakciót jelent, hanem a szellem tisztaságát és elvhűségét. Az egész rendszer ezzel az elvvel áll vagy bukik. Nem lehet megalkudni, két oldalra sántikálni. Hogy belőle mind nagyobb begubózás, megmerevedés, türelmetlenség, szellemi cenzúra, összeszűkülés és végre az élettől elmaradás következik, az természetes. De vállalni kell vagy ezt, vagy a történelmi princípium fölvételét. Harmadik lehetőség nincs. Vagy-vagy. Ez a történelem és az idő logikája, mely bosszút áll mellőzőjén. Nem erősebb logika ennél sem a filozófiáé, sem a matematikáé. Még a két 34