Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások III.
A szerző életében megjelent írások
azt hinni, hogy az akadémizmusnak az a baja, hogy vagy a „tartalma" vagy a „formája" más, mint a régieké, kiknek ápolásával kérkedik. Mert más mind a tartalma, mind a formája; illetőleg azért más az egyik, mert más a másik. A kettő pontosan és elválaszthatatlanul együtt jár. S ugyanez szól a l'art pour l'art-ra is, mely azért tudja a formát látszólag függetleníteni a tartalomtól, mert az a tartalom - de éppen csak az - a tőle függetlennek látszó formában tud megjelenni. A forma foka mindig azonos a tartaloméval, s pontosan annyi formával van mindig dolgunk, amennyi tartalommal. Végül innen, ebből az alapvetésből válik érthetővé az egyes műalkotáson kívül a művészet története is, mely sem merő üres formák, sem pedig művészi egyéniségek története. Láttuk, hogy ugyanaz a fogalom, pl. „élet", „természet", „ember", mást jelent a vallás, filozófia, pszichológia, biológia, mást a művészet, mást az empirikus élet szférájában. De nemcsak a dolgok változnak a rendszerek és szövedékek szerint, hanem maguk a rendszerek és szövedékek is változnak. Ugyanaz a tárgy vagy fogalom mást jelent a mi számunkra, mint a renaissance, gótika vagy a görögség számára, mert mást jelent a rendszerek változásával alakuló olyan történeti képletek szövedékében, amilyenek a korszakok. Ahogy változik valamely tárgy vagy fogalom jelentése aszerint, hogy milyen rendszerbeli szövedékben fordul elő, úgy változik a rendszerek történeti alakulásai szerint, mikkel a világ és élet egészére (amennyi belőle nekünk „egész") tekintünk, s amiket világnézetnek nevezünk. A világnézet az igazi történeti fogalom a művészet örökkévalóság-jellegű formái világában. Ezért meddő minden vállalkozás - akármilyen éles elméjű és hajszálfinoman analitikus is - , mely a művészetek alakulásait, a művészetek vagy művészek közti nagy különbségeket elsősorban az egyéniségek, temperamentumok stb. különféleségéből akarja értelmezni; „egyéniség", „temperamentum" stb. tényleg elkülönítők, de maguk az eltérések is konkrét tartalmakban fejeződnek ki, azokban, melyek az illető egyéniségeket kitöltik; s ha valamely egyéniség páratlanul áll egyedül, egyéni volta „tartalmaiban", szóval világnézetében (amely lehet teljesen magában állóan egyéni) jelenik meg számomra. Enélkül „egyéniség", „temperamentum" stb. (hogy az illető szenvedélyes, heves, lágy stb.) csak üres keretek, pszichológiai általánosságok, mikkel éppen az egyéniségnek egyéni, egyszeri voltát nem lehet megközelíteni. Ami igazán elkülönít és elválaszt vagy együvé soroz - amiből megértjük vagy meg nem értjük egymást, azaz, amiből szellemileg vagyunk vagy nem egymás számára -, mélyebben fekszik: az egyéniségeket, temperamentumokat stb. egészen kitöltő belső világukban, hitükben, meggyőződésükben, világlátásukban stb. Ennek a valaminek alakulásai, mai szóval fejlődése, a művészet szférájában: a szellemnek a változó világnézetek médiumán keresztül művészi formává átlényegülése. Olyan - rektifikált - értelemben, amilyenben a művészi forma a világnézetnek következménye, következménye a forma alakulása, fejlődése a világnézet alakulásának, fejlődésének. S ez alakulás története a művészet története. 256
