Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások III.
A szerző életében megjelent írások
Rendszer nélkül nincs szellem, mert rendszer nélkül, valamilyen rendszeren kívül a szellem nem fog fel semmit; önmagát se. A legközönségesebb értelemben vett empirikus élet, az, amit napról napra, óráról órára élek, szintén rendszer, akármilyen összevissza, áttekinthetetlen; hasonlóan az empirikus világ, akármennyire hiányzik is belőle az a rendszeresség, amely pl. a filozófiáé. Az hiányzik, de ebből nem következik, hogy egyáltalán nem rendszer, hanem csak az, hogy más. (A közhasználat ugyan, különösen a filozófiában, olyan értelmű „rendszerről" beszél, mely az empirikus életre nem illik - szembe is szokták vele helyezni - , de a rendszer fogalmát ilyenkor sajátosan, abban a specifikus, megszorított értelmében használják, ahogy a filozófiában előfordul.) A különbség tehát nem „rendszer" és „rendszertelenség" között van, szóval nem abszolút és egymást per definitionem kölcsönösen kizáró, hanem rendszerek, különféle fokú rendszerek közt, melyek legalsóbbja a közhasználatban nevezhető ugyan rendszertelenségnek, de azért az is csak rendszer, mint ahogy a legalsóbb hőfok is csak „hő"-fok, ha közönségesen hidegnek nevezzük is; viszont a legfelső fokú - filozófiai értelemben vett - rendszer se más, mint olyan, amely megértve a szellem legmélyebb törvényét (rendszer voltát) levonja következményeit, s amit eredetileg csak nyersen, kuszán, sejtve sejt, azt akarva és következetesen rendszerben adja elő. Végeredményben tehát és ebből az egészen általános szempontból nézve a nihilizmus, mely szerint semminek sincs értelme (a Mouret abbébeli öregé, aki körülkanyarítva a világot, megállapítja: II n'y a rien, rien, rien) 2 5 s mondjuk, a Hegel racionalizmusa, mely szerint mindennek határozott és meghatározható értelme van - egyaránt rendszerek, bár más és más fokon, s a „rendszer" szónak más és más értelmében. De a különbség nem olyan közöttük, hogy a „rendszer" általános fogalma ne ölelné fel mind a kettőt vagy valamennyit. Vannak ugyan korszakok, irányzatok, élet- és művészetfelfogások, amelyek ellenségesek a „rendszer" iránt (így a naturalizmus), valamely vélt rendszernélküliségből hadakoznak ellene, és csúfolják, mert úgy érzik, hogy a „rendszer" (ilyenkor dogmatizmusnak nevezik) elszegényíti az élményt, az életet, természetet, „sematikussá" teszi, megfosztja közvetlenségétől stb., s konkrét vádjaiknak olykor igazuk is van. De mindig csak konkrét esetekben. Mert, bár öntudatlanul, a „rendszer" ellen való harcot ők se rendszeren kívül, hanem rendszeren belül vívják, a maguk talán nem tudatos rendszerének álláspontjáról. Általában a „rendszer" ellen polemizálni azonban valami (vélt) rendszernélküliség nevében a legrosszabb fajtájú dogmatizmus, mert annak a képében, ami nincs és nem lehet - valami agyrém, fixáció -, száll ki az ellen, ami van, és nem lehet, hogy ne legyen. Éppen olyan dogmatizmus, mint mikor a naturalizmus vagy a l'art pour l'art hadakozik a „tartalom", a „világnézet" ellen. Illetőleg nem éppen olyan - hanem ugyanaz. Mert a művészetben csak más a neve, „tartalomnak" hívják azt a valamit, ami benne mint objektum, mint anyag előfordul. Ez az anyag önmagában is szövedék, de egészében véve is beletartozik valamely szövedékbe, „rendszerbe", mert valamilyen szövedéken, rendszeren kívül semmi sincs. Minden szövedék, minden rendszer pedig valamilyen módja annak, ahogy a világot, „életet", „természetet" fölfogom, szóval: világnézet. Tartalom világnézet nélkül éppúgy nincs, mint világnézet tartalom nélkül; akármilyen inferiorisnak, 2 6 e névre méltatlannak, következetlennek stb. látszik is az a világnézet valamelyik felsőbbrendűnek szempontjából. A fokozatoknak, különbségeknek éppen olyan ská253
