Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások III.

A szerző életében megjelent írások

lehet. Akkora szabadsággal a magyarságnak és Itáliának speciális közös érdekeiről csak olasz politikusnak lehetett beszélnie, de annak is csak bizalmasan. Luzzatti alaposan és a dolgok állásának teljes ismeretével határozta meg azokat az akadályokat, amelyek az olaszság és a magyarság egymáshoz való közeledésének és egymással közvetítők nélkül való, közvetlen érintkezésének útját állják, de nemcsak hogy nem tartotta őket elháríthatatlanoknak, hanem magát a közvetlen kapcsolatot olyan politikai és erkölcsi erejűnek vallotta, amely puszta létrejötténél fogva minden beavatkozást egyszerűen megbénít, s a két ország energiáját és súlyát egyszerre meghatványozza. A magyarságnak az olasz dolgok iránt való indolenciája mellett különösen azt fájlalta, hogy a Monarchia külpolitikai ügyeinek intézésében nem jut több szerepe a magyar tehetségnek és jellemnek, amelyről, néhai Andrássy Gyula grófra emlékezvén, mélységes tisztelettel és csodálattal nyilatkozott. Magyar iniciativa - ez hiányzik szerinte nemcsak a magyarság, hanem Itália kárára is a Monarchia külpolitikájából. Azt a néhány magyar nevű diplomatát pedig, akivel az újabb időkben dolga akadt, csak névleg tartotta magyarnak, valójában osztráknak, éspedig osztrák hivatalnoknak. „Az Önök diplomatái osztrákabbak az osztráknál", mondotta, elég jellegzetesen éppen akkor, amikor magyar nevű úr viselte a quirinali osztrákmagyar nagyköveti hivatalt. Nem mintha Luzzatti a legcsekélyebb ellenséges indulatot táplálta volna Ausztria iránt, ellenkezőleg, sok elismeréssel szólott bizonyos osztrák erényekről, az ő generációjában mélyen gyökerező, szinte babonás csodálattal a Monarchia katonai szervezettségéről és a Hármasszövetség meggyőződéses, minden körülmények között kitartó hívének vallotta magát, de a Monarchiának a külpolitikai érintkezésben használt formáit annyira elévülteknek, szerveit annyira bürokratikusoknak tartotta, hogy csak a magyarság önállóbb érvényesülésétől várta a szabadabb szellemnek szóhoz jutását. Ennek megvalósítását pedig nem a Monarchia belpolitikai fejlődésétől, hanem a magyarságnak külpolitikai orientálódásától, az olaszsággal mindenáron megkötendő szorosabb kapcsolattól remélte. Luzzatti állításainak igazságát mindenkinek, aki valaha olaszországi külügyi képviseletünkkel érintkezésbe lépett, alkalma volt keservesen tapasztalnia. Valamennyi római követség között a Monarchiáé volt a legzárkózottabb, a szó szoros értelmében megközelíthetetlen. Valósággal megdöbbentem, amikor a legtekintélyesebb olasz politikai újságíróknak idevágó nyilatkozatait hallottam, és el se tudtam hinni, amíg meg nem győződtem objektivitásukról. Minden idegen állam képviselője élénk érintkezésben állt az olasz közvélemény képviselőivel és irányítóival, a Monarchiáé kivételével. Az antant nagykövetei állandóan közlekedtek az olasz újságírókkal, csak a szövetséges állam nagykövete nem. Sőt egyenesen ellenséges és fölényes pozíciót foglalt el velük szemben, amire az újságírók bojkottal feleltek. Hogy mily végzetes hiba volt ez, csak az láthatja be igazán, aki az olasz politikai életet s benne a publicisztikának jelentőségét ismeri. Az olaszok a renaissance óta a politika nagymesterei, a görögök és rómaiak óta a politikai tudomány első megteremtői, politikai irodalmuk, beleértve a napisajtóét, az ország történeti fejlődésének elsőrendű tényezője. Hasonló színvonalú napisajtója, mint Itáliának, csak Angliának van, és egy országnak sincs olyan, melynek hozzáfogható döntő jelentősége volna. Ez elől a tényező elől elzárkózni, s csak néhány hivatalos személyiséggel való érintkezésre szorítkozni annyit jelent, mint az ország lelkét nem ismerni és nem érteni, 18