Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások III.

A szerző életében megjelent írások

tényt s annak fontosságát mireánk nézve illeti, semmiképpen sem kicsinyelhető, ha meggondoljuk a következőket: 1. Olaszországban igen nagy befolyása - mindenesetre hasonlíthatatlanul nagyobb, mint nálunk - van a közvéleménynek a politika irányítására, viszont a közvélemény irányítására a sajtónak; 2. a Corriere della Sera, melyet az országban mindenki olvas, s külföldön is nagy elterjedtségnek és tekintélynek örvend, elsőrendű tényezője ennek az irányító ámkciónak; 3. nemcsak egy lapról van szó s annak egyik munkatársáról, hanem olyan emberről, aki egész nemzedéknek representative manje - nem habozom kimondani: legkiválóbb képviselője -, azé a nemzedéké, mellyel a közeljövő Magyarországának elkerülhetetlenül érintkeznie kell majd a háború által pillanatnyilag eltakart, de meg nem szűnt, s a háború után világosabban, mint valaha, fellépő közös érdekeknél fogva. Ezt a nemzedéket tehát ismernünk kell, sőt nagyon komolyan kell készülnünk és elkészülnünk megismerésére és megértésére, komolyabban, mint ahogy eddig tettük mert eddig semmit sem tettünk. Ezzel a generációval való megismerkedésünk akkor is megérné a fáradságot, ha semmi közelebbi közünk nem volna hozzá, ha csak akadémikusan szemlélnők valamely tőlünk távol eső oszágnak fejlődése történetét; de nem így van; Itáliával annyi közös problémánk lesz a háború után, melyeknek fokozatos megoldása egyik részről éppen ennek a generációnak hivatása, hogy vagy alul kellene maradnunk a versenyben, vagy örökös konfliktusoknak kitenni magunkat, ha a kellő megismerés és megértés nélkül koccantana egymáshoz a történelem kérlelhetetlen logikája, amely megy a maga útján, anélkül hogy megvárná, amíg a nemzetek egymásnak és közös érdekeiknek megértéséig fejlődnek. A mulasztás eleddig jórészt minket terhel. Nem disztingváltunk, de nem is akartunk, az olasz politikai élet nyilvánulásai között. Egy kalap alá vettük valamennyit, egynémely kényelmes, általános szempontból tekintettük, de még ezek a felületes szempontok sem voltak a mieink. Még azokat is kölcsönvettük, sőt nem is vettük, hanem a kölcsönt passzíve örököltük, s eszünkbe sem jutott volna ennek az ócska, lomtárba való ideológiának a revideálása. Nem a magunk fejével gondolkoztunk, bizonyos dolgokról egyáltalán nem gondolkoztunk. Néhány másodkézből kapott, elévült ismerettel felszerelve értetlenül álltunk a nagy történeti processzussal szemben - ha egyáltalán arra fordítottuk tekintetünket. Amihez valami rendkívüli eseménynek kellett előfordulnia, nemzetközi bonyodalomnak, gyarmati háborúnak, ilyesminek, mint valami jubiláris alkalomnak. Az olasz belső és külső politikát egy-két közismert név jelentette számunkra, a kölcsönös kapcsolatot pedig valami rejtelmes szerződés, hátterében romantikus emlékekkel és népdalokkal Garibaldiról, Kossuthról és Türr Pistáról, aki „ad puskát". De hogy milyen áramlatok működnek a hozzánk is ellátszó vagy elhallatszó politikai megnyilvánulások felszíne alatt, milyen irányba terelik az ország történelmi menetét, s ennélfogva mire kell felkészülnünk a közelebbi vagy távolabbi jövőben, erről vajmi keveset tudtunk s vele vajmi keveset törődtünk. Ezt Itáliában nemcsak tudták, de nagyon sajnálták is. Hogy ne csak a fiatalokra, az Amendola generációjára utaljak, elég Luigi Luzzattira, a volt miniszterelnökre hivatkoznom, akivel több ízben beszéltem erről a témáról. Annak idején (1913), nevének említése nélkül, két budapesti reggeli lapban megírtam, amiket mondott,

2 de csak - részben, mert akkor sem lehetett az egészet közzétenni, ma még kevésbé 17