Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások III.

A szerző életében megjelent írások

repe és történeti jelentősége állásfoglalásának kettősségéből határozható meg: abból, amit megtagadott és abból, amit vállalt. Megtagadta az akadémiai, hivatalos művész-gyárakban mesterségesen sokasított és konzervált, az állam és a társadalom maradiságán élősködő álművészetet, melynek éppoly kevés köze volt az élethez és természethez, a művészi akarathoz és képzelethez, mint az évszázadok alatt megszentelt nagy hagyományokhoz, melyekre hivatkozott. A hagyomány csak látszólag élt benne, néhány meg nem értett külsőségben és néhány még kevésbé megértettjeiszóban - alapjában véve csak szomorú és hullaszerű karikatúrája volt neki. Ezzel az ál-művészettel radikálisan leszámolt a Ferenczy nemzedéke. Nyugaton a harc már régen elkeseredetten folyt, nálunk csak akkor tört ki nyíltan és elhatározó erővel, amikor a nagybányai csoport megalakult és mint csoport föllépett (1896 óta). Nálunk az akadémikus álművészet nemzeti kosztümökben parádézott, és a művészetiek mellett nemzeti hagyományokról dikciózott: dupla szentség volt, akár az oroszok cárja, és duplán érinthetetlen. Aki hozzányúlt, nemcsak a művészeten, hanem a tévútra jutott hazafias érzületen követett el szentségtörést. A nagybányaiak és a velük rokonszelleműek oly tervszerűen és kitartóan követték el a dupla szentségtörést, nem törődve mellőzéssel és bántalommal, hogy ha nem is sikerült teljesen megsemmisíteniök az álművészetet, megdöntötték egyeduralmát és megteremtették a lehetőségét az új és szabad fejlődésnek. Soha el nem avuló érdemük ez a magyar művészet történetében. Az akadémikus álművészettel együtt azonban még mást is megtagadtak, ha nem is kifejezetten, de törekvésükben megnyilatkozón: a valódi hagyományt. Ám ez nem lehetett másként. Minden korszak, amely valami újat kezd, amely elölről kezd, szükségszerűen még fokozottabb mértékben egyoldalú, mint az olyan korszak, mely előzőinek közvetlen folytatása. A valódi hagyománnyal való eleven kapcsolat pedig már előzőleg megszakadt volt: helyreállítása nem lehetett annak a korszaknak hivatása, melyet új és aktuális kérdések és feladatok izgattak. De ha ez a kapcsolat egyáltalán helyre fog állhatni valaha, abban a kezdeményezés érdeme éppen e tudatos tagadókat és tudatos újat akarókat illeti, mert ők adtak életet az új művészetnek, és csak élő művészet és csak a maga korában gyökerező új művészet gyökérszálai érhetnek el a múlt művészetének még tápláló rétegeibe. - Amit e korszak vállalt, éppoly teljesen és következetesen vállalta, mint ahogy megtagadta azt, ami tőle idegen volt. Vállalta az új feladatokat, amelyeket a művészet fejlődése megoldásra megérlelt. A centrális új feladat ugyanaz volt, amit a quattrocento fölvetett: a harmadik dimenzió, a mély tér problémája. De amíg ötszáz évvel ezelőtt a vonal és a forma volt az az eszköz és tartalom, amellyel e feladatot megoldani lehetett és kellett, addig a múlt század második felében a szín és a valor foglalta el helyüket. Amit naturalizmusnak és impresszionizmusnak neveznek, végeredményében a szín és a valőr kérdésére redukálódik. Ennek a kérdésnek, a levegő-perspektívának megoldásához éppolyan egyoldalúság volt szükséges, mint annak idején a vonal-perspektíva megoldásához. Sem hagyomány fölvételéről, sem új kompozícióról és új szintézisről nem lehetett beszélni addig, amíg ez a probléma teljesen meg nem oldódott. Ez volt a korszak feladata, és ezt dűlőre is vitte. Ez belső értelme, ez határozza meg terjedelmét és határait: relatív helyzetét a művészet életének egyetemességében. De ez a korszak az új elv és új eszközök mellett még mást is hozott: új termé14