Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások III.

A szerző életében megjelent írások

ős-örök szobrászi probléma, s ennek a problémának egy speciális ember-ideálban és speciális viseletben, a magyar etnikumban való megtestesítése. Pillanatig se értsenek félre: nem a Búsuló juhász-ra gondolok, noha Izsót ez a szobra tette híressé, és a közönség nagy része ma is csak ennek a révén ismeri. A Búsuló juhász ügyes kőfaragó-munka, sikerült etnográfiai illusztráció, hitelesen tanulmányozható rajta a magyar juhász típusa

3 és viselete, az aprólékosan kimódolt rojtos gatyának és juhászkészségnek minden pontos részletével. De akármilyen tiszteletreméltó kézügyességet és néprajzi alaposságot árul el, benne a szobrász még nem jutott el a tulaj donképpvaló szobrászi problémához. Hanem gondolok azokra az apró, ma még alig ismert egy-két arasznyi agyagfigurákra, ötletekre és vázlatokra, amelyek a Szépművészeti Múzeum egyik üvegszekrényében vannak összegyűjtve, s ez ideig nem kerülhetettek a nyilvánosság elé.* Ezekben a hirtelen odavetett vázlatokban, lázas kísérletekben és próbálkozásokban, amelyekben a felületes szemlélő talán csak az elképesztő „modernséget" és „impresszionista" felfogást fogja megbámulni, vált eggyé az Izsó kettős problémája úgy, mint Lechner érett műveiben; itt van az az Izsó, akit még ezután kell felfedezni és megérteni próbálni, itt van a kezdet és az újat teremtés csodája, megszületése az abszolút szobrászatnak, de úgy, hogy az egyúttal nemzeti is, olyasvalami, amire így és ilyen formában nincs példa az akkori egész Európában. Hogy jutott IzsóaBúsuló juhász etnográfiájától a maga abszolút szobrászi problémájához, és viszont a probléma hordozójául szükségképpen ehhez az etnikumhoz, a művészettörténetnek még ezután megoldandó kérdése, s ez Izsó egész művészetének és művészi egyéniségének alapkérdése - itt és most mellőznünk kell az egyéni fejlődés fázisait s csak az eredményeket, a megvalósulásokat tekintenünk.** A tüneményes ez: a klasszicizmusnak hátat fordító és a görögöket kevéssé kedvelő Izsó mégis közelebb van a görögökhöz, mint a kor legnagyobb klasszicistái, mert minden új, friss és igazi plasztikus problémát megragadó szobrászat, akármilyen barbár is, rokonabb velük a derivált művészetnél, akármilyen érett, tudatos és kulturált is az. (Lechnerben láttunk ilyen keresetlen rokonságot a quattrocentóval.) A klasszicistáknál, még a legjobbaknál is, a görög szobrászat leglelke, centrális nagy problémája, az, amit éppen a görögök födöztek föl, a fölfödözők monoideizmusával szakadatlanul fejlesztettek, de új és új megtalálásokon keresztül állandóan újnak éreztek és újonnan alkottak meg, az egyensúlynak és a contrappostónak nagyszerűen termékeny játéka, ez a szüntelenül megújuló és gazdagodó élet: a klasszicistáknál elfárad, dekoratív külsőt ölt, vagy kénytelen megalkudni az emlékműszobrászat követelményeivel; tudatos, évszázadokon át kipróbált módszerré válik, amelyet meg lehet és meg kell tanulni, amely benne is van a szobraikban, de csakhogy éppen nem újszerű, nem fölfödözésszerű, nem forradalmi. Ott van, de a hosszú fejlődés, a sajátos kultúra és az új feladatok e lélekre akkora testet halmoznak, hogy már * Közülük kettő itt lát először napvilágot a Szépművészeti Múzeum vezetőségének szíves engedelmével. * 'Sajnos ez a kérdés egyelőre ismeretlen a magyar művészettörténetben; a bolognai iskolának legintimebb budoártitkait kifürkésztük már, diadalmasan megkorrigáltuk a német műtörténészek kronológiai adatait, de a magyar művészetnek még össze sem szedtük az adatait, s az égre kiáltó titkait sem vettük észre; Meiler Simon mintaszerű Ferenczy-monográfiáján kívül alig valami; talán a most induló komoly és értékes fiatal generáció, a mai húszévesek, pótolja a mulasztást: mindenesetre nagy feladat vár reá. 111