Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások II.
A szerző életében megjelent írások
mint az akaratgyöngeség: a filozófus eszménye szerinti „nagyság" fogalmához tehát hozzá kell tartoznia az erős akaratnak, a nagy, szilárd elhatározások képességének. (Zarathustrának mondja az egyik király: Nem terem e földön semmi örvendetesebb, ó Zarathustra, mint egy nagy, erős akarat: ez a föld legszebb termése. Egy egész vidék fölüdül egy ilyen szál fától.) Ma, amikor Európában csak a nyájállat érvényesül, mikor a „jogok egyenlősége" igen könnyen átalakulhat a teljes jogtalanság egyenlőségévé, mindannak kiirtásává, ami ritka, új, rendkívüli, szóval átalakulhat küzdelemmé a magasabb ember, magasabb lélek, magasabb kötelesség, magasabb felelősség ellen, az alkotó és uralkodó hatalom ellen - ma a „nagyság" fogalma az előkelőséget, egyedüllétet, különbözést, magányt és önállóságot kell hogy jelentse. És Nietzsche csakugyan ekképp hirdeti eszményét: a legnagyobb az, aki a legmagánosabb, legrejtettebb, legegyénibb, aki az erkölcsön fölülemelkedett, erényeinek ura és akaratának pazar tulajdonosa; az igazi nagyság sokoldalúság és teljesség a szó legmagasabb értelmében. - És fölveti a kérdést: ma lehetséges-e a nagyság? Ma - amikor mindenen rajta van a décadence? (Zarathustra: Mondjátok, testvéreim: mit tartunk mi rossznak s a legrosszabbnak? Nem az elkorcsosulást?) A filozófusnak azonban, aki az emberiség anyagát gyúró művész és immoralista, tenyésztő és nevelő, úgy kell vezetnie, szerveznie az egyetemes pusztulást, hogy belőle a legerősebbeknek új létformái és életlehetőségei álljanak elő. A múltat le kell győznünk magunkban, az ösztönöket újra kombinálnunk, s valamennyit egy közös célra irányítnunk: ma a legnehezebb, legnagyobb föladat. (Zarathustra: Ezer út van még előttünk, melyen senki sejárt, ezer egészsége és rejtett szigete van az életnek. Nincs még kimerítve az ember s a föld.) Nemcsak a gonosz ösztönök azok, amelyeket le kell győznünk - az úgynevezett jó ösztönöket is le kell küzdenünk, s újjá avatnunk. S már itt vannak a jövendő emberiség hajlamai és ösztönei is, már jelen vannak és kielégülésre szomjaznak, bár nem vagyunk tudatukban - bennünk megvannak már a jövendő nap emberének csírái. (Zarathustra: Bizony mondom nektek: káosz kell ahhoz, hogy egy táncoló csillag megszülethessék. Azt mondom nektek, van még káosz bennetek.) A nagy individuumot, nagy filozófust gondokkal töltik el még meg nem lévő szükségletek. Mi az, ami a dolgoknak mindenha értelmet, értéket, jelentőséget adott? Az alkotó szív, mely tele volt vággyal, s csupa vágyból teremtett. Örömet és szenvedést teremtett. El akart telni szenvedéssel is. Nekünk minden szenvedést, amit eddig az ember és állat szenvedett, magunkra kell vennünk és szeretnünk, s egy céllal bírnunk, melyben mind e szenvedésnek végre értelme legyen - hogy mind e rengeteg szenvedés ne lett légyen hiába. (Zarathustra: Úgy látom, még nem szenvedtetek eleget! Mert a ti szenvedéstek csak a tietek, nem az Emberé. Hazudnátok, ha mást mondanátok! Egyiktek sem szenved azért, amiért én szenvedtem.) Módunkban áll, hogy a szenvedést áldássá, a mérget orvossággá változtassuk. Az alkotóknak egy ideig az emberek közt kell élniök s csaknem tönkremenniök - hogy azután áldják labirintusukat s tévelygéseiket. Enélkül nem tudnának alkotni, csak elenyészni. Kell emelkedniök és visszahullniok. Az embernek meg kell kívánnia a pusztulást, hogy újra életre kelhessen - vándorlás és átváltozás száz lelken keresztül, ez legyen élete és sorsa. Szóval: incipit tragoedia... Minden eddig való metafizikai és vallásos gondolkodásmód az emberrel való elé71