Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások II.

A szerző életében megjelent írások

hasznosságában hittek, nevezetesen a morál, a tudás és a boldogság benső kötelékében - ez a főmotívum a nagy franciák lelkében (ilyen Voltaire) - ; részben, mert az emberek azt hitték, hogy a tudományban valami önzetlen, jámbor, valóban ártatlan dolgot bírnak és szeretnek, amelybe egyáltalán nem avatkoznak bele az ember gonosz ösztönei - ez a főmotívum Spinoza lelkében, aki, mint megismerő, isteninek érezte magát: - szóval a tudományt három tévedés folytán vitték előre. A tudomány azonban küzd a tévedések ellen, mindenáron ki akarja vívni az igazság diadalát még az élet rovására is. A tudomány mind szűkebb és szűkebb területre igyekszik szorítani a tévedéseket, s nem törődik azzal, hogy az élet elbírja-e az igazságot, nem sínyli-e meg veszedelmesen. A megismerés, az öntudat létrejöttéhez e világon szükség volt egy valótlan, téves világra: az állandóságban, az individuumokban való hitre stb. Csak egy imaginárius, állandó világ alapján, szemben az örök folyamattal, lehetett valamit egyáltalán megismerni - sőt végül beláthatjuk azt az alaptévedést, melyen minden nyugszik - , de meg nem semmisíthetjük, csak az élettel együtt: a legvégső igazság, a dolgok örök folyásának igazsága nem oltható bele az emberbe, a mi szerveink a tévedések számára vannak berendezve. A tudomány tehát a mi életerőnk legmélyebb gyökereire veti fejszéjét, kiírtja belőlük a legszükségesebb szálakat, melyek híján minden életnek el kell sorvadnia, korcsosulnia, pusztulnia. Az igazsággal mi meg nem élhetünk. Az igazságkereső tudomány tehát az élet ellenségének bizonyul, s azért az igazságot Nietzsche aszketikus ideálnak bélyegzi, s a megismerést az életakarat megtagadásának, szóval nihilizmusnak. A tudomány úgy hisz az igazságban, oly általános, örök érvényt tulajdonít neki, mint a hívő ember az istennek. S azzal, hogy az igazságot mindenek fölé helyezi, azt vallja, hogy hisz egy másik világban, mint a mi életünké, a természeté, a történelemé; s attól a perctől kezdve, amint hisz ebben a „másik világban", ugyan mit tehet az ellentétjével, a mi világunkkal - mint hogy megtagadja? Szóval az igazságba vetett hit még mindig metafizikai hit, tehát vallás (ezzel veszi el Nietzsche a tudománynak azt a képességét, hogy megcáfolhasson egy metafizikát, amilyen például az örök visszatérés), s még a mai gondolkodók is, a szabad gondolkodók, ateisták, antimetafizikusok is annak a keresztyén hitnek tüzén élnek, mely Platón hite is volt, hogy az isten igazság, s az igazság isteni... (Nietzsche találkozik Stirnerrel abban, hogy az igazság kultuszát vallásnak, metafizikának deklarálja.) A legnagyobb igazságokat tehát nem tehetjük magunkévá s velük meg nem élhetünk. Az élet a megismerés föltétele. Az élet föltétele a tévedés, mégpedig a legmélyebbre ható tévedés. Hogy a tévedésnek tudatában vagyunk - az a tévedést ki nem küszöböli. De ezt nincs miért fájlalnunk. Szeretnünk s ápolnunk kell a tévedést, mivel a megismerésnek szülője. Ha a megismerésért szeretjük is az életet, azért szeretnünk s gondoznunk kell a tévedést, az illúziót is. Meg kell teremtenünk a lét esztétikai értelmét és jelentőségét - mert a művészet, mely szentesíti a hazugságot, az illúziókeltés sokkal inkább ellensége az aszketikus idálnak, mint a tudomány, melynek fanatikus ápolói föláldozzák az életet az igazság oltárán. A tudomány fiziológiai szempontból nézve is ugyanazon alapon áll, mint az aszketikus ideál: mindkettőjük föltétele az élet elszegényedése, az érzések, indulatok lehűlése, a tempó meglassulása, a dialektikának az ösztön helyére kerülése stb. Nietzsche azt tanította a Darwin és Spencer-féle kiválás elméletének ismeretta67