Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások II.
A szerző életében megjelent írások
magát a hatalomért! - Hogy harcnak kell lennem, szünetlen levésnek és célnak s a célok ellentmondásának: ah, aki kitalálja akaratom, kitalálja azt is, hogy mily kerülő utakon kell járnia! - Bármit teremtek s bármint szeressem - nemsokára ellene s szeretetem ellen kell támadnom: így akarja az én akaratom. -S te is, megismerő ember, csak az én akaratom ösvénye és nyomdoka vagy: bizony, az én hatalomra törő akaratom jár a te igazságkereső akaratod lábán is! - Bizony, nem találta el az igazat, aki a »létre való akarat« fogalmát vetette utána: ilyen akarat - nincsen is! - Mert: ami nincsen, az nem akarhat; ami azonban már él, hogy akarhatna az még az élethez jutni! - Csak ahol élet van, ott van akarat: de nem életakarat, hanem - erre tanítlak én - hatalomra törő akarat! - Sok mindennek magosabb értéket tulajdonítanak az emberek az életnél; de az értékelésből is - a hatalomra törő akarat szól!"... A hatalomra törő akarat szól abból is, hogy az ember az igazságot keresi, az igazságot többre becsüli a tévedésnél. De hogy egyáltalán szó lehessen az igazságról, szükség van a tévedésre. A hazugság életföltétel. Az igazat csak valamely valóban élő nem igaz dolog ellentétjeként ismerjük meg: az igaz egészen erőtlenül, mint fogalom jő világra, s eleven tévedésekkel való egybeolvadás útján kell szert tennie erőre. Ezért virulni kell hagyni a tévedéseket, s tág teret nyitni nekik. Ha lassanként megalkotjuk valamennyi alapvető nézetünk ellentétjét, akkor közeledünk az igazsághoz. Az igazság világa hideg, halott fogalomvilág; belevonjuk tévedéseinkbe és ösztöneinkbe, s egyik részét a másik után ekképp juttatjuk bele az életbe. Csak az élő tévedésekhez való alkalmazkodás révén támadhat életre az eredetileg halott igazság. A mindenáron való igazság - megtagadása az életnek. Az élethez kell a látszat, hogy az ember bátran megmaradjon a fölszínnél, illúziónál, imádja a látszatot, a formát, hangokat, szavakat, higgyen a látszat egész olymposi világában, mint az a nép, mely tudott élni - a görög. Ime a történelmi példa az élet intencióinak fölismerésére! A görögök fölületesek voltak - csupa mélységből! S mi, akik már kinőttünk abból a rossz ízlésből, mely mindenáron az igazságot akarja, akik már nem hiszünk abban, hogy az igazság igazság marad, ha a fátyolt letépik róla, akik nem akarunk mindent meztelenül látni, mindent megérteni, „tudni", akik tiszteletben tartjuk a szemérmet, mellyel a természet rejtélyek és bizonytalanságok mögé búvik, nem vagyunk-e mi is - görögök? Formák, hangok, szavak imádói? szóval - művészek? - kérdi Nietzsche. Művészek...szóval többek, mint a megismerők, az igazságkeresők, többek... majd meglátjuk, mik. De nemcsak az életnek föltétele a tévedés, hanem a megismerésnek, az igazságnak is, szóval - a tudománynak. Nietzsche a Kant-féle ismeretelméletből biológiaiszkeptikus ismeretelméletet csinált, ő nem ismer el, csak biológiai értékeket, olyanokat, melyek az élet érdekeit szolgálják. Elmélkedésének tárgya nem maga a megismerés, nem a megismerés eszköze, az emberi értelem, nem a megismerés módja, eszköze, föltétele - ő tekintetét mindig magára az életre függeszti. A tudománynak is csak annyiban van létjoga, amennyiben az életért van. A tudománynak is szüksége van a tévedésre, mert a tévedés ott rejlik minden mai megismerésünk alján. S a tudománynak csakugyan három tévedés a forrása. Az emberek az utolsó századokban előmozdították a tudományt, részben mert vele s általa isten jóságát s bölcsességét legjobban remélték megérteni - ez a főmotívum a nagy angolok lelkében (ilyen Newton) - ; részben, mert a megismerés abszolút 66
