Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások II.
A szerző életében megjelent írások
válnia; tiszta hóbort, melynek a mai tapasztalat is ellene mond, hogy a valósághoz való lehető legtökéletesebb alkalmazkodás a lét legkedvezőbb föltétele. Bizonyosan voltak fölfogások, amelyek sok másnál igazabbak voltak, de el kellett pusztulniok, nem tudtak gyökeret verni: - a tévedéseknek az a hosszú időn át lefektetett hatalmas alapja, melyre ma minden épül, kiválaszt, igazgat, minden igazságot magához alkalmaz vagy ellenkező esetben elvet. Ez a kiválasztódás örökös, az élet s az élni akarás határoz. Az élet tévedések és igazságok közül azokat választja ki magának, amelyek segítik, előreviszik, növelik. Az élet tehát boldogulni akar, tenyészni - hatalmassá nőni. S ezzel az ismeretelméleti szkepticizmus révén elérkeztünk egy állításhoz, mely a nietzschei metafizikának magja. A világ lényege Nietzsche szerint nem az erő, nem az anyag, nem a schopenhaueri akarat, hanem a - hatalomra törő akarat. (Wille zur Macht.) A megismerés ösztöne, az igazság keresése is csak ennek a hatalomra törő akaratnak az eleme. Önmagáért való megismerés, igazságkeresés nincsen. Ez a hatalomra törő akarat működik bennünk, testünkben, lelkünkben, értelmünkben, morálunkban, az élet minden mozzanatában, a világ minden porcikájában. Az akarat nem önmagát, az élet nem pusztán az életet akarja, mint ahogy Schopenhauer mondja, hanem hatalmat akar. S azért mindegy neki, igazság vagy tévedés, csak ezt a hatalmat szolgálja. Egyáltalán nem törődik az igazsággal, csak a hasznossággal, s eléggé bizonyítja azt, hogy a világ s az élet mindmáig tévedéseken alapult, melyek közt újra meg kell említenünk a legsúlyosabbat, hogy a világot s önmagunkat állandó dolgokként fogjuk föl, pedig az állandóság fogalma mereven ellene mond az életének. Az ember értelme, intellektusa nem az igazságot keresi, a megismerést, hanem a megmaradás, a boldogulás, a hatalmassá válás módjait s eszközeit. Az értelem is csak egy ösztönünk annyi más ösztönünk között, melyek a fönnmaradást szolgálják - a létfenntartás, a hatalomra vágyás ösztöne. Ezért mondja Zarathustra: „Igazságot kereső akaratnak nevezitek, ti bölcsek, ami benneteket űz s buzgóvá tesz? - Minden meglévő dolog elgondolhatását kereső akarat: ekképp nevezem én a ti akaratotokat! - minden meglévő dolgot gondolhatóvá akarok tenni. mert joggal kételkedtek azon, vajon gondolható-e már. - De engedelmeskednie kell nektek s hozzátok alkalmazkodnia! így akarja a ti akaratotok. Sima legyen s a szellemnek alávetett, legyen tükre és visszavert képe neki. - Ez a ti egész akaratotok, ti bölcsek, a hatalomra törő akarat; s róla beszéltek akkor is, ha a jóról és rosszról s az értékelésekről beszéltek. - Ti még meg akarjátok teremteni a világot, amely előtt letérdelhessetek: ez a ti végső reményetek és mámorotok. - Az oktalanok persze, a nép - ők hasonlatosak a folyóhoz, melyen csolnak úszik: s a csolnakban ünnepélyesen és fölcicomázva ülnek az értékelések. - A ti akaratotokat s a ti értékeiteket tettétek rá a lét folyójára; én meglátom abban az ősi hatalomra törő akaratot, amit a nép jónak és rossznak vall. - Ti voltatok, ti bölcsek, akik ilyen vendégeket ültettetek a csolnakba, fölcicomáztátok s büszke névvel elláttátok őket - ti s a ti uralkodó akaratotok! Ahol életet találtam, mindenütt hatalomra törő akaratot találtam... S az élet maga ezt a titkot árulta el nekem: »Lásd, mondta ő, én az vagyok, aminek mindig fölül kell múlnia magát. «- Ti ugyan a teremtés akaratának, a célt, a magosabb, távolabb, sokrétűbb dolgot kereső akaratnak nevezitek: de mindez egy valami és egy rejtelem. - Inkább elpusztulok, mint hogy egy-egy dologról lemondjak; s ahol pusztulást láttok s levelek hullását, ott, tudjátok meg, az élet föláldozza 65
